"Ártatlan kérdések" és "jótanácsok" - persze kéretlenül ;)

Ha már vártatok babát, akkor tudjátok, miről beszélek :D A sokszor csak jó szándékból feltett, vagy az álnaív, esetleg direkt provokáló célzatú kérdésekről, és a hitetlenkedő megjegyzésekről, a bezzeganyák kinyilatkoztatás-szerű félmondatairól, vagy réges-rég elavult nézetekről, amikről - akár ismeretlenek is - szakavatottan és kéretlenül adnak tanácsot úton-útfélen. Ha még csak most tervezitek a babát, jó, ha felkészülsz ezekre.

...és persze én is adok pár jó tanácsot (hihihi):

• hidd el, megfelelő humorérzékkel könnyebb felülemelkedni; neked is jobb, ha nem húzod fel magad
• próbáld kedvességgel leszerelni az illetőt, majdnem mindig beválik
• ha ez már nem segít, jó taktika lehet az "egyik fülemen be, a másikon ki"
• vannak nagyon jól alkalmazható mondatok is: Ó, hát meglátjuk, ha majd ott tartunk! / Minden gyerek/szülő más, nem lehet általánosítani... stb., stb.
• amikor nagyon is képben vagy egy kérdésben, akár tudományosan is igazolhatod a véleményedet, de ezt csak akkor ajánlom, ha közeli és számodra kedves ismerősről van szó, aki megéri a fáradságot :)
• amennyiben valaki nagyon tolakodó, vagy olyan dolgot mond, amivel a te véleményed szöges ellentétben áll, védd meg az álláspontodat, hátha így elejét veszed a további zrikálásnak
• ha bizonytalan vagy, inkább kérj segítséget valakitől, akinek a véleményében maximálisan megbízol
• elképzelhető, hogy a kéretlen, vagy számodra elsőre nonszensznek ítélt megjegyzésekben is van valami, nem árt végiggondolni, lehet-e hasznosítani valamit belőlük úgy, hogy a saját elveid se sérüljenek
• szerintem a legjobb útmutató az anyai ösztönöd, és az, hogy nálad jobban senki sem ismeri a babádat!

Összegyűjtöttem párat a "kedvenceimből":

• nahát, ikreket vársz? - nem, csak bálnának öltöztem farsangkor...
• kisfiú/kislány? na nem baj, azért örülsz? - á, direkt szomorú vagyok! úristen!
• nehogy igény szerint szoptass! nem lesz egy pillanat nyugtod sem! - majd a baba eldönti, az ő ritmusa az első
• nehogy napirend szerint szoptass! nem lesz elég tejed, ha az elején nem áll be a "kereslet"! - ua.
• szoptatsz? és nem félted a melleidet? teljesen tönkremennek! - nem épp szépségversenyre készülök jelenleg :)
• miért bajlódsz a szoptatással? én is tápszeres voltam/az én gyerekem is tápszeres volt, és itt vagyunk makk egészségesen - örülök, hogy egészséges vagy, de szerintem azért egy csecsemőnek a legjobb táplálék az anyatej
• te mindig felveszed a gyereket, ha sír?! - igen! (hiszek abban, hogy így alakul ki az a bizalom, ami aztán végigkísér bennünket az életben)
• te hagyod, hogy a melleden aludjon el? - miért ne hagynám?
• hadd sírjon az a gyerek, erősödik a tüdeje! - uff. no comment :)
• 9 hónapos, és még mindig szoptatod? - ???
• 5 hónaposan már igazán kezdhetnéd elválasztani! - na persze, és jövő hónapban már babgulyást kap reggelire, oké?
• 8 hónapos is elmúlt, miért nem adsz neki tehéntejet? - mert káros neki. két éves koráig nem is fogok
• jaj, nagyon melege van szegénynek/fázik szegény - láthatóan nem...
• harisnya, kisnadrág, overál - ó, még ezt is fel kell venni?! - hát bizony, mi fel szoktunk öltözni a hidegben :)
• most aludd ki magad, mert nem jó ideig nem fogsz! - én tényleg igyekszem, és csak igazán kevéssé tart vissza, hogy éjjelente 3x megyek pisilni, és fekvés közben nem kapok levegőt :))
• ez a baba már nem fordul meg, hidd el, én mondom! - hát, köszi a biztatást...
• és jól vagy, nem vagy fáradt? (nem különösebben) az jó, mert zombi leszel, ha a kicsi megszületik! - ls. fentebb
• a nagyobb jó alvó volt? akkor készülj fel, a kisebb semmit nem fog aludni... - fő az optimizmus, igaz?

Ugye, ismerősek? Én míg írtam, soknál elmosolyodtam. Persze előfordul, hogy éppen akkor nem tűnnek annyira viccesnek. Fontosnak tartom még, hogy - ahogy az elején is írtam - lehet a tanács adójának is igaza, de az ember már csak olyan, hogy szereti maga megtapasztalni a megtapasztalandót; ha igaza van, örülni a sikereinek, és ha hibázik, akkor a saját hibáiból tanulni... és ezzel szerintem a "jó" tanácsok adói is így voltak valaha :)

Ja, és van még egy csomó, lehet, hogy még folytatom a listát valamikor ;)

***

Most találtam egy idevágó cikket a Kismamablogon >>>

Még valami beugrott: jó ideje a facebookon terjedt egy link, amit, amikor elolvastam, szakadtam a nevetéstől. Kendőzetlen, ismerős és vicces (nekem legalábbis). Itt a link, ajánlom :D

Festés, hízás, miegymás

Az elmúlt két hétvégén festés volt nálunk. Épp a napokban számoltam össze: eddigi közös 14 évünkben hétszer szedtük ízeire kicsi házunkat Balázzsal, és az igazat megvallva sokáig éreztem egyfajta vadromantikát abban, hogy mi, a saját kacsóinkkal mázoljuk a falakat :) Jó, talán nem lettek tökéletesek, de bennünket óriási büszkeséggel töltött el, hogy a végén kicsit csapzottan és nagyon maszatosan, de a saját munkánknak örülhettünk.

Ez ma sincs másképp - mármint a büszkeség része: amikor végignézel a kész művön, hogy ezt te csináltad...! A vadromantika része kicsit már a homályba vész, most például azért, mert én már az óriás hasammal vajmi keveset tudtam segíteni Balázsnak. Korábban teljes egységben festettünk, fel voltak osztva a feladatok: ő a plafont és a nagy felületeket vette kezelésbe a teddyvel, én a glettelést csináltam, és az aprólékos helyeket (ablakok, ajtók mellett, radiátoroknál, szegélyléceknél) pingáltam. Ezt jelenlegi állapotomban már nem tudtam bevállalni, úgyhogy a stafétát hősiesen Balázs apukája vette át tőlem.

Számomra az volt a legfontosabb, hogy a nagyobb szobánk, ahol jelenleg mi alszunk, és ahová a Pici érkezik, makulátlanul várja új lakóját. Egyszerűen nem tudtam addig nyugodni, míg el nem értem, hogy ez meglegyen. S ha már ezzel elkészültünk, a csapat kitalálta, hogy folytassuk az étkezővel (ami egy ideje már mini-nappaliként szolgál) és a folyosókkal. Jelentem: a nagy folyosó kivételével mindennel elkészültünk, a fiúk nagyon szépen dolgoztak, s ami még hátravan, majd meglesz valamikor :)

Az első hétvégén Balázs anyukája is itt volt velünk, s míg ő a virágokat istápolta, és takarított a festők után, én összeszedtem a csecsebecséket (képeket, gyertyákat, lámpákat) és szépen eltörölgettem, -mosogattam mindent. A második alkalommal Melinda is itthon volt, nem volt ovi, tehát én vele voltam egész nap, többnyire a kertben, így a fiúk gyorsabban és zavartalanabbul tudtak dolgozni. Tényleg nagyon szép lett minden! Készre kevert színeket választottunk a praktikusság miatt (jó sűrű Duluxot), hiszen kisgyerekes családokban gyakrabban kell a javítófestékért nyúlni - a maszatos praclinyomok eltüntetése végett például -, és így sokkal egyszerűbb, mint újra kikevertetni egy vadiúj színt. Azt hiszem, hogy egy "mézes halva" néven futó krémárnyalatot, és egy halvány orgonás, "mandulavirág" nevezetűt választottunk.

A napokban történt a babavárás utolsó előtti védőnői látogatása is. Erről csak egy-két mondatot írok, mert sokkolt a mérleg :) Eddig mindösszesen +11 kg-nál tartottam, ami ennyire a végén szerintem nem olyan rossz teljesítmény, de az utolsó öt hét alatt valahogy sikerült 6,5 kg-ot felpakolnom magamra... Jó, jó, tudom, hogy húsvét, meg minden, de ez valahogy nagyon irreális nekem. Nagyon reménykedtem, de úgy tűnik, ez alkalommal sem úszom meg kevesebbel, mint 3,5 éve :(

Most fel vagyok villanyozva, mert holnap megyünk egy fiatal anyukához babaágy és hordozó nézőbe! Szombaton pedig elhozzuk a megrendelt szekrénykét is. Lassan indulnak a beszerzések... Majd beszámolok az eredményekről ;)

Gondolatok 1.

Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk. Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved. /Biegelbauer Pál/

Én csak azt tudom, mit nem akarok. Nem akarok sehova se tartozni, ahol marják egymást. /Szilvási Lajos/

Egy "extrém diszkrét" kicsi lány

Az úgy volt, hogy nagyjából a 25. hétig nem tudtuk biztosan, vajon kisfiunk vagy kislányunk születik-e. Egyszerűen minden UH-on úgy feküdt a lelkem, hogy még a leggyakorlottabb orvosok sem tudták egyértelműsíteni a nagy kérdést. Persze voltak esélylatolgatások :)) A Pici - jól nevelt, most már tudjuk, hogy hölgyike módjára - minden alkalommal szorosan zárt combokkal csücsült a babérjain. (Egyébként annak is megvan a varázsa, ha a baba neme a születés pillanatáig titokban marad. Képzelem, milyen plussz várakozással indultak neki a szülésnek pár évtizeddel ezelőtt a nők...!)

A lényeg, hogy a mi kicsi lányunk végül is megmutatta magát, de volt még egyéb kívánsága is az anyai szívemnek :) Ugyanis a MAI NAPIG nem láttuk az arcocskáját!! Na erre mondta az ultrahangos orvosunk azt, hogy extrém diszkrét a kis hölgy... Valóban, már a 33. hetet kezdem, és a baba mindig a gerincem felé nézett, esetleg kettős fedezék (kezek és lábikók) mögé rejtőzött, sőt, nem ritkán ezeket kombinálta. Ebből a zen kényelemből semmi sem mozdíthatta ki. Egy ideig azt gondoltam, jól van ez így, a lényeg, hogy neki kényelmes a pozíció, de ahogyan múltak a hetek, és közeledett a szülés időpontja, nem tudtam megkerülni a vágyat: csak egyszer hadd láthassam az arcát a születése előtt!

És eljött a nagy nap :)

Ma 10-re volt időpontunk a 4D-s ultrahangra. Persze nagy izgalommal készültünk, reménykedtünk, hogy végre megpillanthatjuk azt a várva-várt édes pofit. A váróban, a faliújságon helyes arcok néztek vissza ránk, mintegy biztatásul, hogy pár perc múlva mi is a kezünkben tarthatunk egy szívünknek kedves portrét. A recepciós lány is kedvesen biztosított, hogy ennél a szonográfusnál mindig csoda jó felvételek szoktak születni... Egyszóval, kecsegtető volt a kezdet.

A vizsgálóban a kinti idő ellenére ezerrel ment a légkondi, amit én még kánikulában is utálok, nemhogy ilyenben. Ezt még tetézte a jéghideg UH zselé, amivel gyakorlatilag a testem negyedét beterítették :) Mindez nem is érdekelt volna különösebben, ha van eredmény. De képzeljétek, ismét nem sikerült egyetlen épkézláb felvételt sem készíteni a kislányunk arcáról. Persze rengeteg hasznos infóval lettünk gazdagabbak: megtudtuk, hogy a paraméterei teljesen megfelelnek a korának, hogy a becsült súlya 1921 gramm, és hogy még mindig haránt- és farfekvés közötti állapotban fekszik (dacára annak, hogy épp tegnap mondta azt a szülészorvosunk, hogy a kicsi már "irányba" fordult). Az információk ellenére - amit még megfejeltek két igazán jól sikerült puncis képpel - azért mégis hiányérzettel tápászkodtam fel a vizsgálóasztalról. A szonográfus, gondolom látva az arcomat, viszont felajánlotta, hogy jöjjünk vissza kb. 45 perc múlva, mert akkor lesz egy "lyukas" 15 perce, talán akkor sikerrel járunk majd. Fülig érő szájjal köszöntük meg a felvetést.

Az adott időre visszatértünk, Balázs elszaladt egy kis darab csokiért, én pedig a várakozás közben letoltam fél liter vizet. Amikor szólítottak, a csokit szorongatva léptem be a szobába, elhelyezkedtem a vizsgálón, kis erőt merítettem Balázs tekintetéből, és elkezdődött. Ismét nem indult zökkenőmentesen, de akkor elővettem az adu ászt, és elkezdtem majszolni a csokit. Ez segített valamennyit, a baba gondolatnyit fordított a buksiján is, miközben a kezeivel és lábaival ütötte a ritmust :) Nincsenek nagy igényeim, nekem már ennyi is elég volt, hiszen végre sikerült megpillantanom azt az elragadó arcot a valahonnan már ismerős vonásokkal:

Ünnepváró játékok 2.

Ahogy közeledik a húsvét, persze előkerülnek a tojások :) Gondolom, Nálatok is így van ez. Bár emlékszem, hogy kamaszlány koromban, hová kívántam ezt az egész "felhajtást", meg tojásfestést, most már mégis úgy gondolom, hogy igenis fontosak a hagyományok, amiket átadhatunk. ...és nem utolsó sorban újra felfedeztem, hogy igazából milyen jó kis móka ez!

Amikor kicsi voltam, emlékszem, hogy Anyával festettük a színes tojásokat, és akkor még nagyon élveztem a húsvéti készülődést. Vártam persze a locsolókat is, már hajnalban a legszebb ruhámban ültem... Nagy volt a rokonság, és faluról lévén szó, gyakorlatilag az összes korombéli kisfiú látogatására is bizton számíthattam - no és a bátyám barátaira is. Szóval nem voltak kevesen (ma bezzeg két kezemen meg tudom számolni a környékbeli kisfiúkat... de ez egy egészen más téma, jóval távolabbi területekre vinne...). 

Aztán, ahogy teltek az évek, egyre terhesebbnek éreztem az egészet, lázadoztam a locsolás ellen, gyűlöltem a rettenetes "illat"felhőt, ami a nap végéig elkísért. Ekkor már Apukámmal festettük a tojásokat: a színt a vöröshagyma héjából nyertük, és különböző kötözési technikákkal díszítettünk. Egyre inkább a konyhában éreztem jól magam, inkább sütöttem, és kuktáskodtam Anya mellett. 

Felnőtt koromban aztán húsvét hétfőre mindig valami jó kis programot találtam ki - általában kirándultunk a barátaimmal, később pedig Balázzsal. Amióta viszont Melinda megszületett, rájöttem a lényegre: hogy nem a vendégjárás a lényeg, pláne a locsolók, hanem az együtt töltött idő, amíg készülünk az ünnepre. A közös sütések, a lakás feldíszítése, a nagy nevetések, vagy azok a mondatok, amelyek ekkor hangzanak el, és örökre a szívembe égnek :)

Idén vettem először a bátorságot, hogy IGAZI tojásfestésre vállalkozzunk Melindával. Az elmúlt években még nagyon kicsinek éreztem őt a törékeny tojásokhoz és a mindenféle festékekhez. Inkább más módját választottuk a közös készülődésnek. Idén viszont már teljes gőzzel üzemelt Melinda hímestojás gyára. Nézzétek:

Nagyon koncentrál

Itt azt mutatja, hogy melyik szín tetszik neki a legjobban

A tojásfestés után következett a nagy kekszsütés :) A kislányom ugyanis egy jó ideje egyáltalán nem rajong a krémes dolgokért - legyenek akár édesek, akár sósak -, úgyhogy komoly kihívás mindig újabb ötletekkel előrukkolni például a szülinapján... Most azt találtam ki, hogy háromfajta édes sütit készítek, és abban reménykedtem, hogy talán mindhárom elnyeri Melinda tetszését. (Jelentem, máig kettő készült el, és eddig teljes a siker!)

A húsvéti kekszet csak az ő kedvéért ötlöttem ki. (A karácsonyi mézeskalácsot minden évben együtt készítjük, és tudom, hogy mennyire szereti kiszúrni a formákat a tésztából, imád pepecselni a lekenésükkel, díszítésükkel. Utána még hetekig emlegeti, akkora élmény ez neki.) Látni fogjátok, hogy ez a keksz igazi kislányos aprósütemény, már ami a díszítést illeti. A tészta maga nagyon is megállja a helyét bárhol, Habliliomnál láttam, és kicsit átvariáltam. A tésztát előző este összeállítottam, és mert elég lágy, egy egész éjszakát pihentettem a hűtőben. Másnap pedig jöhetett a móka, amit kis segítőm igazán élvezett :)

Nem tipikus omlós tészta alap :)

Irány a hűtő!

Nem bíbelődtünk a nyújtással...

...a szeletekből is nagyszerűen lehetett formákat szúrni

Egy adag kidíszítve :)

Melinda imádja, és ez a lényeg

Így készült a keksz:

Finom linzer alaprecept

18 dkg rétesliszt
7 dkg kukoricakeményítő
10 dkg hámozott, darált mandula
12 dkg HIDEG vaj
1 egész tojás
10 dkg porcukor
1/2 citrom reszelt héja és leve
1 teáskanál vanília kivonat
csipetnyi só

A cukormázhoz egy tojás fehérjét kikeverünk annyi porcukorral, hogy megfelelő állagú legyen (ne túl folyós és ne túl sűrű), és ízesítjük pár csepp citromlével. A díszítéshez színes tortadarát és apró cukorkákat használtunk.

Ébred a kert

Mit csinál az ember lánya, ha az óriáspocaktól már nehezen alszik? S mert kialvatlan, kicsit lehangolva üldögél a konyhában, miután elindította leánykáját az oviba? Hát persze, hogy egy kis dopping után néz! Például kisétál a kertbe, beszívja a friss tavaszi levegőt, élvezi az első melengető napsugarakat és körülnéz a virágágyásokban :)

Figyelem! Rengeteg fotó következik!

A krókuszok, a tavasz első hírnökei a kertünkben

A fürtös gyöngyikékről nekem mindig a manók jutnak az eszembe :)

Gyerekkorom kedvence, az ibolya

Az illatkirály jácint

A nárciszok közül nálunk először a mini változat virágzik

A bimbódzó babarózsák hamarosan ilyenek lesznek!
(tavalyi fotó)

A vörösfenyő újra zöld ruhát ölt...

...és szemet gyönyörködtető "virágokat" hoz

Nemsokára a gyümölcsfák is teljes pompájukban virítanak majd
(tavalyi fotó)

Százszorszép :)

És néhány napon belül már a tulipánoknak is örülhetünk

...és ezek után visszatér a ruhateregetéshez :D
De mondja valaki, hogy ez a néhány perc nem ért aranyat!! Jó kertészkedést Nektek is!