2012. augusztus 20., hétfő

Kutyula Bubolyéktól

Pénteken végre sikerült összehozni egy találkát Balázs nagybátyjáékkal, Bubollyal (aki egyébként Endre) és Erikával. Igazából már tavaly október óta terveztük, de valahogy sosem akart sikerülni, vagy Melinda betegeskedett, vagy nekik nem volt jó az időpont. Aztán ismét szóba került tavasszal, de akkor meg már abban maradtunk, hogy kivárják, míg Blanka megszületik, és akkor jönnek látogatóba.

Szuper kis beszélgetős napot töltöttünk a kertben, az idő ideális volt az üldögéléshez. Nem volt forróság, úgyhogy Blanka is egész nap kint volt velünk. Melinda persze bemutatta minden tudományát: a homokozóban pitét sütött a vendégeknek, a csúszda szegélyén egyensúlyozott (lenyűgözik a tornászlányok, akik a gerendán akcióznak), lökte magát a hintán, énekelt, megmutatta a szobáját, a könyveit, sőt még a ruhásszekrényét is kinyitotta :))

A nagyszülők már reggel megérkeztek, mert Balázsnak a munkája miatt el kellett mennie pár órára, s ez persze csak az előző délután derült ki, szóval én ott maradtam a két csajszival és a teendőkkel. De szerencsére mindent sikerült előkészíteni, a nagyját megcsináltam még este, miután a gyerekeket lefektettem, aznapra már csak a terítés, a bográcsozás, a süti sütése maradt.

Délben előételként fincsi töltött paradicsomot, majd főételként gulyást ebédeltünk, aztán jött a brownies :) Ezzel a sütivel mindig sikert aratok, és bevallom, én is imádom azt a tömény csokiízt. Kívül ropog, belül isteni krémes... egyszóval mennyország.

Erika és Buboly Blankának édes pillangós csörgőt és keljfeljancsit (nálunk bim-bam baba néven futott) hozott, Melinda pedig egy cuki kutyushátizsákot kapott, amit nyomban el is nevezett Kutyulának.



Blanka a fák árnyékában egy 6,5 órás alvást produkált, aminek mindenki nagyon örült ("milyen tündér ez a baba!", "sírni szokott egyáltalán?"), bár én már láttam, hogy estére-éjszakára olyan éhes lesz, hogy csak na. Így is lett :) De mindent összevetve szuper nap volt, örülök, hogy végre összejött!!




Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...