Új élet - Édesnégyes

Ígértem, hogy folytatom a szülés utáni beszámolót... de közben már annyi minden más impulzus is ért, hogy kicsit okafogyottnak érzem annyira visszatérni. Arra gondoltam, hogy mindenféle logikus rend nélkül írok most egy bejegyzést azokról az érzésekről, amelyek jelenleg bennem kavarognak, és az új tapasztalatokról - hiszen még soha nem voltam kétgyermekes anyuka :)

Új élet

Bizony, ahogyan azt vártuk, az eddig jól bevált kis életünk fenekestül fordult fel. A szokásos rituálék egy részére most nincs idő, egy másik része pedig már nem aktuális. Persze sok minden maradt változatlanul is. Egyelőre azt próbáljuk belőni, hogy az esti csúcsforgalomba hogyan illesszünk be mindent. Blanka ugyanis 7 és 10 között szinte minden nap produkál egy 1,5-2 órás nyűgösebb, sirdogálós időszakot, és ilyenkor nemcsak a pocakja fáj, de számunkra érthetetlen módon ennek ellenére mohón követeli a szopit is. Szóval ilyenkor gyakorlatilag folyamatosan kézben van valamiért. Viszont Melindának vacsorát kell készíteni, megvacsoráztatni, megfürdetni... és persze az esti mese sem maradhat ki. Na, erre még ki kell fejlesztenünk egy jó kis gyakorlatot. Én azért abban is bízom, hogy a hasfájós időszak hamarosan már a múlté lesz, és Blanka szopija is szépen beáll egy ritmusra ezekben az esti órákban is.



Melinda

Az én édes, okos, csillagszemű nagylányom. Pár hete még olyan kicsinek tűnt... most pedig már meglepődöm, hogy mekkora a keze Blankáéhoz képest. Hát igen, valahogy megnőtt. Nagytestvér lett belőle.

Már a szülés előtt nagyon tartottam attól, hogy sérül a kettőnk közötti láthatatlan kapocs. Tudom, hogy ez valamennyire elkerülhetetlen, mert egyszerűen lehetetlen annyi időt fordítani, és azzal az energiával és odafigyeléssel fordulni az első, (újra)babázós hetekben a Nagyobb felé. Sokat olvastam róla, hallottam a beszámolókat a barátoktól... de mégis. Olyan nehéz MEGÉLNI ezt. Hiányzom neki, és ő hiányzik nekem! Nagyon.

Próbálom bevonni őt a dolgokba, és az látszik, hogy Blankához nagy szeretettel fordul. Egyelőre nehezen érti meg, hogy nem tudok rögtön reagálni a kéréseire, úgy, ahogyan régen. Pont nehéz korban is van szerintem. Amíg babát vártam, sokat meséltem neki arról, milyen az élet egy kisbabával, de hallani róla, és átélni persze nem ugyanaz. Főleg egy 3,5 évesnek. Néha olyan kis elesettnek tűnik, hogy belesajog a szívem... De azt is hiszem, hogy egy testvér az élet legnagyobb ajándéka lehet! Egy ember, aki mindig melletted áll, és akire számíthatsz, akár az örömöd, akár a bánatod akarod megosztani.

Édesnégyes

Persze nem csak ilyen filozofikus pillanataim vannak :) Csupán néhány dolog, amit imádok mostanában:

• nézni Blanka mosolyát
• figyelni, ahogy Melinda elmélyülten játszik
• belegondolni, hogy valójában milyen jó is nekünk (habár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla)
• összekacsintani Balázzsal, amikor Melinda magától megy, és énekkel vigasztalja a kishúgát
• amikor Blanka a mellkasomra fektetve egy pillanat alatt megnyugszik, és mély álomba merül 
• amikor a lányaim egymás szemébe néznek... 
• ha nem öt perc alatt kell behabzsolnom a reggelit (ebédet/vacsorát)...
• ha kora délután mindkét lányom egyszerre alszik :)
• amikor Melinda reggel mellém bújik az ágyban, és azt súgja a fülembe: szeretlek