 |
| Már nagyon érdeklődő |
Blanka pillanatokon belül 6 hetes lesz, vagyis már nem újszülött, hanem csecsemő lesz a lelkem :) Kezdjük szépen kiismerni egymást. Ahogy Balázs megállapította ugyanúgy, mint Melindánál, a húgánál is egy ideje (nekem fel sem tűnt, mikor) észreveszem már, hogy most mondjuk éppen pisil, vagy az arckifejezéséből látom, hogy most csak azért panaszkodik, mert társaságra van szüksége, vagy azért, mert éhes. Ha a hasa fáj, azt nem épp a finom mimikájából tudom megállapítani, hiszen szegénykém olyankor rendesen rázendít. De akkor is van, hogy egy halk, mantraszerű fülbe duruzsolással vagy egy pocak-/talpmasszázzsal simán megnyugtatható.
 |
| A forgás is megy... egyelőre ebben a formában :) |
A napirend is kialakulóban már - erről írok majd később -, és tulajdonképp a hasimizérián kívül semmi probléma nincsen. Mégis, a fent említett napon már azt éreztem, hogy a határaimat feszegetem. De miért? Pedig nem tart egy szopi 40-60 percig, mint Melindánál, pedig naponta nem 7-szer fejek, mint Melindánál, pedig nem kell naponta tízszer orrot szívnom, mint ennyi idősen Melindánál... és még sorolhatnám, hogy mi az, ami ezért vagy azért ez alkalommal gördülékenyebben megy. Viszont 3,5 éve egyetlen csemetém volt, és minden időmet, energiámat csakis őrá fordítottam. Most pedig még mindig azzal küszködök, hogy mindkét gyerekemnek a lehető legjobbat, legtöbbet adjam érzelmileg és fizikailag is. Embert próbáló a feladat, de igyekszem a legjobb tudásom szerint megbirkózni vele. Lehet, hogy egy gyakorlott, sokgyerekes anya most nevet ezen, de nekem ez még probléma - remélem, hogy hamar belerázódom. Bár azt hiszem, hogy az örök lelkiismeret-furdalás már mindig marad... vagy nem?
Egy kicsit kimozdulni, és legfőképp aludni persze nagyon jó volna... mondjuk egyhuzamban 4 teljes órát. Amikor napközben le tudnék dőlni, mert Blanka elszundított, megjelenik a nővére és rögtön játszani hív, sürgős mutatni valója akad, vagy szimplán csak velem hajlandó valamit megcsinálni :) Ő is hiányzik nekem..., és várom azt az időszakot, amikor már nem vagy szoptatok, vagy büfiztetek, vagy a különféle házimunkákat csinálom, hanem azért már újra lesznek "üresjáratok", és hosszabban tudunk - tartalmasan - együtt lenni. Most egy-egy építőkockázás, rajzolás, hintázás fér bele, szopi közben pedig egy-két ének, illetve mesemondás. Melinda esti fürdetését átvettem Balázstól, és az esti mesét továbbra is én mondom/olvasom, mert ezek az összebújós percek képesek feltölteni megint a lemerült akksimat :)
 |
| Alvás egyedi pózban |
Szóval van, hogy sajnálom magam, mert mondjuk késő este már 2,5 órája csak Blanka hasfájását próbálom mindenfajta módon enyhíteni, és estére már beszakad a hátam, és éjjel majdnem orra bukok a fáradtságtól, amikor a szoptatós fotelhez botorkálok, és hajnalban, miközben fejek, látom felkelni a Napot, és állandó rohanásban eszem, mert mindig épp akkor kell valakinek valami, és látom Melinda tekintetét, amikor azt mondom, hogy nem tudok most játszani vele, és Melinda visítva tárgyal Balázzsal, épp, mikor végre elaltattam a Picit...
DE!
Este tízkor, amikor Blanka vonásai kisimulnak, és látom, hogy már nem szenved, és amikor lefekszem, és elernyednek végre a hátizmaim, és amikor éjjel hallom a kislányom jóleső kortyolását, és amikor napkeltekor hallom a madárcsicsergést, és amikor valami finomsággal lepnek meg a szeretteim, mert gondoltak rám, és amikor végre van időm Melindával játszani egy jót, és amikor Melinda Blankának énekel... és amikor hozzám bújnak, és én önkéntelenül puszit nyomok a kókuszdió kobakukra...
...akkor tudom, hogy mindig is erre vágytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése