Nem is olyan könnyű beindulni :)

A tegnapi CTG-n (az ötödiken...) és az azt követő konzultáción történtek alapján egyre nehezebb megtippelni, vajon mikor bújik elő a Kisbabánk.

Az történt ugyanis, hogy a Pici olyan 145-ös alapfrekvenciát és 120-180-as kilengéseket produkált - nem csak egyet, hanem zsinórban -, hogy ez alapján akár még több hetünk is lehetne hátra... pedig elvileg ugye már csak 6 napunk maradt. ...Te jó ég, már a 40. hétben vagyok!

A vizsgálat és az orvosom szerint a Baba az én alapméreteimhez és Melindához képest is nagy, és ugye hetente kb. 150-200 grammal nő a súlya. Az, hogy a nyákdugó nagy része már elment, kis bizakodásra okot ad ugyan, de a feje most nagyon fent van, pedig a doktor szerint egy másodszor szülő nőnél, ennyi idős várandósan ennek "bőven be kellene ékelődnie". Kicsit aggasztja ez, így az aggodalmát ránk - legalábbis rám biztosan - is átragasztotta. Arra kért, hogy szombaton menjünk be a klinikára, ahol újabb CTG és vizsgálat után megbeszéljük, hogy mit tegyünk.

Én azért nagyon bízom abban, hogy addig hátha beindulnak a dolgok a maguk természetes útján. Igaz, eltelt egy újabb nap, gyakorlatilag 3 jóslófájással zártam eddig, ami ugye nem sok. Mindenesetre Balázs vett nekem málnalevél teát, és homeopátiás bogyókat, amik talán segíthetnek picit a felkészülésben. Bár, a felkészüléssel igazából nincs semmi baj, hiszen egy ideje jó pár dolgot produkálok a szülést megelőző tünetekből.

Vajon még hány nap??

Gyúrás

Bár a 39. hét közepén járok már, sokszor elönt a tettvágy, és ilyenkor "nagyon csinálnom kell valamit". A legkézenfekvőbb, legelérhetőbb és talán a leghasznosabb kreatívoskodás nekem a sütés-főzés, úgyhogy mostanában elsősorban ezekkel szoktam lekötni a fölös energiáimat. Most nem a főzésről írok ebben a bejegyzésben, mert elég mindennapi ételek kerülnek az asztalra a véghajrában, hanem életem első lángosáról :)


Még múlt szerdán sütöttem Melinda ovis gyereknapi hepajára egy kis sajtos ropogtatnivalót. Mi egyszerűen ropi néven futtatjuk, a recept nagyon egyszerű sajtos rúd recept, pillanatok alatt összeállítható. A tetejét szezámmaggal, őrölt mákkal és füstölt sajttal szórtam meg. Vagyis szórtuk, hiszen Balázs sokat segített közben :) Azt mondja, imád mellettem kuktáskodni :))

Sajnos üröm az örömben, hogy a leginkább várt napra Melinda belázasodott, így érte kellett mennünk az oviba, még mielőtt kipróbálhatta volna a kollektív ugrálóvárazás mennyei örömeit :( Azzal vigasztalom magam, hogy az előző napi fagyizás és bohócvarázsló azért kárpótolta valamennyire.


Szombaton délután, mondjuk fél öt körül még nem sejtettem, hogy - életemben először - ötkor már lángostésztát fogok dagasztani :) Egyszer csak bekattant valami, és nekiálltam. A receptet már jó ideje kinéztem Limaránál, és minimális módosításokkal - bevált dolgokon ne változtass! alapon - elkezdtem a munkát.

Először langyos tejben felfuttattam az élesztőt (pici cukorral), és addig összeraktam a többi hozzávalót. Majd az egészet kézzel jól kidagasztottam - nem mondom, hogy profi vagyok benne, de mindent beleadtam! Ízre szuper kis kenyértésztát kaptam, állagra pedig a szokásos ragacsosat.

Aztán a kelesztést nem bíztam a bágyadt és borús esti napsugarakra, inkább előmelegítettem a sütőt 45-50 fokra (lehet, hogy ezért a profi lángossütők megköveznek?), és ott szépen a duplájára kelesztettem a tésztát. Csodás, pillekönnyű tésztát kaptam, amit csak könnyű kézzel átgyúrtam, és 8 egyenlő darabra vágtam. Pici bucikat gömbölyítettem belőlük, és hagytam még pihenni őket egy bő negyedórát.

Duplájára kelve (kb. 20 perc)

Könnyű, jól kezelhető tésztát kaptam

8 részre osztottam...

...és hagytam kicsit még pihenni

Addig felforrósítottam az olajat, aztán már nem maradt más hátra, mint a sütés :)) Kicsit izgultam, hogy szét tudom-e húzgálni a bucikat, hogy autentikus lángosformákat kapjak, de egyáltalán nem volt nehéz. Nem ragadt, nem szakadt, szóval tökéletes lett. A lángosokat egyenként sütöttem, szép aranybarnára. Már ennek isteni illata volt. Persze sütés közben készült a reszelt sajt, tejföl sajnos nem volt épp itthon, és egy másik tálkában olívaolaj-ágyban pihentek a lereszelt fokhagymagerezdek.

Mindkét felét aranybarnára sütöttem

Sorakozóóó!

Nem akarom nagyon fényezni magam, de életem első lángosának óriási sikere volt! Melinda is, és Balázs is ötpercenként kérdezgette a szobából, hogy nem kell-e segíteni :)) Melindát többször le is csalogatta az illat a konyhába, és alig győzte kivárni, hogy végre kihűljenek az első darabok.

Siker :)

Gyerekszáj #1

Melinda babavárós örökérvényűi :))

• Tudod, mi lesz a kisbaba neve? Hát Kockásfülű Nyúl! 
• Anyuci, nemsokára megérkezik a kistestvérem, ugye? Már nagyon keresi a kijáratot!
• Anya, hogy is hívják a kistestvéremet?
• Ne simogasd Anya pocakját! A kisbaba az én barátom!

Beszerzések

Az elmúlt napokban rendesen átmentem babázós blogba, de talán elnézitek nekem :) Őszintén szólva most a babavárás és az a körüli teendők, események és érzések töltik ki a napjaim nagy részét. Mostanában elég sok érdekes dolog történt - például beszereztünk minden fontos kelléket.

Szóval egy védőnői tanácsadás alkalmával, az előtérben lévő faliújságon találtam egy tacepaót, amin egy kismama hirdette a számára immár haszontalan bababútorokat, -kellékeket. Képek nem voltak, de az árak kecsegtetőnek tűntek, úgyhogy elraktároztam a telefonszámot.
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz sem kiságyunk, sem belevaló matracunk, de például hordozónk sem - ezeket mind kölcsönkaptuk, amikor Melinda született -, úgy gondoltam, hogy felhívom az anyukát (Korinát), és vetek egy pillantást az árujára :) Az általa kínált kiságy majdnem teljesen kifogástalan állapotban volt, a hordozója pedig szuper, teljesen fektethető fajta, úgyhogy lecsaptam rájuk. Végül Korina a kókuszmatracot is odaadta; emellett pedig még elhoztunk egy kiságyra való cuki világoskék fejvédőt, és egy, a mi állványunkba illeszkedő hófehér babakádat is. Ezekért mindösszesen 18500 forintot fizettünk! Szerintem nagyon megérte.

Rájöttem arra is, hogy a meglévő sportbabakocsink nem lesz megfelelő a Kicsinek, hiszen abba legkorábban 5-6 hónaposan tehetném. Ez Melindánál tökéletesen működött, mert ő őszi baba volt, s amire már szépen ült, tavasz lett, és nagyszerűen ki tudtuk használni ezt a kompakt kis kocsit a hosszabb séták, kiruccanások alkalmával. (Késő ősszel és télen pedig a levegőztetést máshogyan oldottuk meg.) A Pocaklakó ellenben kőkeményen nyári baba lesz, és gyakorlatilag egész nap a levegőn leszünk Melindával, szóval olyan kocsi kell, amit újszülött kocsiként tudunk használni, tehát amiben sokat fekhet kényelmesen. Ráadásul minél tovább gondolkodtam, világossá vált, hogy olyat szeretnék, ami jól bírja a mi terepviszonyainkat is, hiszen a határban való séták nem egy városi sportkocsira vannak kalibrálva.


Egy szó mint száz, elkezdtem nézelődni, de a horror árak teljesen elrettentettek. Nagyon sokat nézelődtem, aztán módszeresen böngésztem a netet, végül a licitálós oldalakat... nem mondom, hogy kis munka volt. Aztán csodák csodájára találtam egy gyöngyszemet, amibe rögtön beleszerettem! Annyira szépséges, hogy ennél nem is tudnék tökéletesebbet elképzelni magunknak. És hogy mi a hab a tortán? Hát, hogy a bolti ár 40%-áért sikerült megcsípnem!!

Újra eltelt pár nap, s jött az újabb körút: gumis szélű lepedők, még egy fejvédő, zenélő körforgó, pelenkázófeltét, néhány napozó és body, takaró...

Lepedőből van még régebbi - halványsárgák, amelyek még Melindáé voltak -, így csak kettőt vettünk, egy világoskéket, ami passzol a Korináéktól vett fejvédőhöz, és egy rózsaszínt. Ez utóbbi nagyszerűen illik majd ahhoz a pöttyös, macis fejvédőhöz, amit már korábban kinéztünk magunknak, és most sikerült megvásárolnunk.

A pelenkázófeltétet is jó előre kinéztem már a neten, így csak besétáltunk a boltba, és típusszám alapján kikértük :) Szép, egyszerű, natúr színű; annyi, hogy van egy ráhúzható puha, frottír tartozéka. Ehhez Balázzsal szerkesztettünk egy szuper kis keretet, hogy a pelenkázó komódon stabilan álljon. Mindent megterveztünk, kimértünk, aztán megvettük a fenyőléceket, és összeraktuk. Végül barna pác került rá, és így a komód már furkálás nélkül is teljesen biztonságos :)
Babaruha ügyben szerencsére el vagyunk látva, hiszen gondosan dobozolva raktároztam Melinda ruhácskáit, de azért néhányat be kellett újítani, hiszen most nyári babánk lesz, és nem őszi. Ismét megrökönyödtünk az apró ruhácskák irracionális árain...! Elképesztő pofátlanságnak tartom ezeknek a kisruháknak az árképzését, amit a baba jó esetben is csak néhány hétig tud hordani, persze anyag is alig van bennük. Mindenesetre a bababoltokban gyönyörűségeket lehet találni, de tényleg. Az ember csak agyvérzéssel és szívfájdalommal jut ki egy ilyen helyről...
Legalább egy, közepes vastagságú takarót is mindenképpen szerettem volna beszerezni. Nagyon jó a felhozatal ezekből is, szerintem mi egy übercukit választottunk ;)

A zenélő körforgó ügyében volt pár utunk... Habár megvan az a natúr színű, macis körforgó, ami Melinda kiságyán illegett-billegett - és amit nagyon-nagyon szerettünk -, mégis be kellett szereznünk egy másikat, mert sajnos a régi forgó lelkét, azaz a felhúzós-zenélős alkatrészt sikerült 3 éve túlhúznunk, így nem működik. Először Nagypapa próbálkozott a javítással, aztán mások, de kiderült, hogy csak a speckó rugó újragyártásával lehetne lelket csiholni belé. Viszont az kb. annyiba kerülne, mint egy új. Így arra jutottunk, hogy veszünk egy újat, a régit pedig felapplikáljuk a pelenkázó fölé, hogy a Picinek ott is legyen valami izgi látnivaló :)

A beszerzés nem volt egyszerű, mert határozott elképzelésem volt: nem akartam sem gagyit, sem műanyagot, sem hiperszuper távirányítósat (!), ami 27 (!) percen át zenél. Különösképp pedig a hangokra voltam kihegyezve, abból kiindulva, hogy Melinda is nagyon érzékeny volt a hangos és/vagy torz zajokra. Így hát pofátlanul (?) minden egyes nekem tetsző darabot kibontattam az eladókkal, és megkértem, hogy húzzuk fel őket. Nem mondom, hogy aznap én voltam a legnépszerűbb vásárló :) De teljesen jogos volt az aggodalmam, mint kiderült, mert rengeteg a torz hangú, vagy egy csecsemőfülnek sértően hangos körforgó. Mégis, a végén sikerrel jártunk, és én olyan boldog voltam, hogy amikor a harmadik helyen megtaláltuk végre a nekünk tetszőt - ami ráadásul ugyanazt a dallamot játszotta, amit a régi forgónk -, Balázs nyakába borultam, és szabályszerűen könnybe lábadt a szemem.
Hiába, a hormonok... ;))

37+

Hát, nem is olyan rég még olyan távolinak tűnt, hogy itt is fogunk tartani. Most pedig már a 38. hétben járok, és elvileg akár napokon belül kétszeres anyuka lehetek.

Szülésznő

Pár napja találkoztunk ismét Arankával. Ő volt a szülésznőnk Melinda születésénél. (Nem ismertük őt korábban, de mivel a szülészorvosom ajánlotta, akihez már vagy 10 éve jártam, és maximálisan megbíztam benne, így őt választottuk. Sokat nyomott a latban az is, hogy tudtuk, a doktor pár héttel Melinda előtt született babája is Aranka hathatós segítségével jött világra.) Szóval áprilisban, amikor már aktuális volt a dolog, felhívtam Arankát, aki örömmel elvállalt minket, és megbeszéltük, hogy másnap visszahívom a találkozó pontosítása miatt.
Másnap, amikor hívtam, megállt bennem az ütő: elgyötört hangon közölte, hogy eltört a lábfeje! Most kap gipszet, és 6 hétig tutira nem fog egy szülésnél sem segédkezni. És kétséges, hogy a 6 hét letelte után hogyan alakulnak a dolgok... Nagyon sajnáltam szegényt, és persze magunkat is: most mi lesz? Végül abban maradtunk, hogy május elején felhívom újra, hogy megtudjam, mik a fejlemények.
Így is lett. Szerencsére örömhírrel várt minket :) Épp a szakrendelésen volt, amikor rácsörögtem, és vidáman újságolta, hogy most íratja ki magát, szóval a következő héttől munkába áll. Nagyon örültem, és rögtön egyeztettem is vele, hogy 4 nap múlva a klinikán személyesen találkozunk, és minden kérdést, ami foglalkoztat, szépen átbeszélünk. Nagyon jó volt ez a beszélgetés, mert hiába szültem már - ráadásul épp nála - azért mégis rengeteg kérdés járt a fejemben. Balázzsal együtt mentünk, és ahogy beléptem a klinika kapuján, az agyamba ötlött: legközelebb valószínűleg már akkor látom ezeket a lépcsőfokokat, amikor szülni jövünk...
Aranka nagyon jó fej volt, türelmesen válaszolt a - gondolom már ezerszer hallott - kérdésekre is, és azt hiszem, hogy mindenre választ kaptam, amire kíváncsi voltam. Abban maradtunk a végén, hogy az utolsó UH után, ami egy hét múlva volt esedékes, hívom, mert akkor még nem tudtuk biztosan, hogy a Kicsi még mindig harántfekvésben van-e, vagy mégiscsak befordult.

CTG

Mi sem bizonyítja jobban, hogy célegyenesben vagyunk, mint az a tény, hogy eljött a heti CTG-k (kardiotopográf a gép neve azt hiszem) ideje. Melindánál hatalmas élmény volt, így most is nagyon vártam. Imádtam hallgatni a baba szívverését, izgulni, vajon mennyire lesz aktív éppen. És ehhez a vizsgálathoz kapcsolódik az egyik legkedvesebb babavárós élményem is: az egyik ilyen CTG-re Balázs is elkísért, és már percek óta teljes nyugiban ültünk - mi ketten is, a görbét figyelve, és Melinda is nyugodtan csücsült a hasamban. Semmi megerőltető mozgás... Aztán gondoltam egyet, és elkezdtem befelé fordulni, a babára koncentrálni, és hangtalanul megkértem, hogy produkáljon valamit a leendő Apának :) Melinda erre olyan fitneszedzésbe kezdett, és így persze olyan görbéket produkált, hogy Balázs csak nézett elképedve, és nem akart hinni a szemének.
Most is hasonló izgalmakkal és várakozással kezdtem járni a CTG-re. (Már három alkalmon túl vagyunk, és remélem nem úgy lesz, mint 3,5 éve, hogy a baba csak akkor bújik majd ki, amikor már naponta kellett volna vizsgálatra járnunk...) Az első két esetben szépen produkáltunk, bár én úgy érzem, talán egy icipicit többet mozgolódott Melinda a vizsgálatok alatt. Ő úgy volt, hogy ha egész nap alig éreztem is (óriási kánikulák voltak a várandósságom végén), a vizsgálatokra mindig összekapta magát. Most viszont épp fordítva zajlanak a dolgok: egész nap "szétszed" a Pici, de amikor rám teszik a CTG-fejet, ő szépen megnyugszik :) Legutóbb pedig majdnem a szívbajt hozta rám, mert alig találta meg a szülésznő a megfelelő pontot a szívhang beméréséhez, percekig próbálkoztunk különböző pózokban, mire végre sikerült "elkapnunk" a kisasszonyt :) Viszont azt kell mondjam, hogy a szép élményeim újjal gazdagodtak, mert a Picikénk a nagy nyugi közepette, Apa "hajrá! gyerünk, rúgj egyet!" biztatásaira gyönyörűséges aktivitási görbét produkált - na ugye, hogy Apa hangját is megismeri?! Félreértés ne essék, nem annak örülünk ilyenkor, hogy a baba milyen "ügyesen" teljesíti az "elvárt" görbéket, hanem annak - de annak kimondhatatlanul -, hogy ilyen meghitt kapcsolatban áll velünk.

Ultrahang

Megtörtént az utolsó UH is. Éééééés: IRÁNYBA FORDULT a Kislányunk! Nagyon boldog vagyok, valahogy annyira tartottam a császármetszés lehetőségétől. A nagy örömködés után megtudtuk, hogy a Kis Hölgy továbbra is "extrém diszkrét", és úgy fekszik, hogy gyakorlatilag alig lehet látni az árnyékoktól valamit. A buksija pedig olyannyira lent van már, hogy kb. a szeméremcsontom felett öt centivel volt a tarkója - szóval a kobak csak ennél még mélyebben helyezkedett el. Nem csoda, hogy gyakran alig bírok járni, annyira feszül a gerincem vége... A Pici méretei egyébként teljesen megfelelnek a korának, a becsült súlya viszont jó nagy: 37 hét 0 naposan 3470 grammot kalkulált a gép - Melinda a 41. hétre 3450 grammal született... Tudom, hogy ezek az előzetes számítások nem a legpontosabbak, de azért viszonyításképp hasznosak lehetnek. Én is kezdek felkészülni egy jó nagy babára.

Védőnő és labor

16-án reggel jártam a babavárás időszakában utoljára a védőnőnél is. A súlyomat fedje jótékony homály :) Egyébként minden rendben, bár elsőre sikerült 148/98-as vérnyomást mérnie nekem, amire kapásból rávágtam, hogy ez lehetetlen :) Ugyanis alapból 100/70 körüli a vérnyomásom, ami a babavárás alatti hónapokban egészen 115/74-es magasságokig szárnyalt. Ezek alapján elképzelhetetlennek tartottam ezt az értéket, és kértem, hogy mérjük meg újra, de most ne szövegeljünk alatta. Úgy is lett, és láss csodát: a vérnyomásom 118/73 lett. Megkaptam a receptcsomagot is, amit majd ha hazajöttünk, kell kiváltani. Van köztük fürdetőkrém, popsikrém, D-vitamin, K-vitamin és még jópár dolog. Most, hogy új gyermekorvos van, más a módi, mint mikor Melinda született. Akkor együtt látogattak meg bennünket. Jelenleg viszont úgy áll a helyzet, hogy a gyermekorvos és a védőnő majd külön-külön keresnek fel minket.

Az utolsó laborvizsgálatra tegnap reggel kerítettünk sort. Elvittük Melindát oviba, aztán uzsgyi! Négy ampulla vért vettek le, az eredményektől nem vagyok elszállva sajnos - a végére vashiányos lettem, a vérképemben is elég sok a határértékeken kívüli, a vizeletüledékben pedig fehérjét találtak -, de szerdán majd mindent jól átbeszélünk az orvossal.

Kórházi pakk

Szintén a napokban sikerült végre összeraknom a kórházi pakkomat. Lesz egy kisebb, amit a szülőszobára viszek, és egy nagyobb, már a csecsemőosztályra. Örülök, hogy végre minden tervbe vett dologgal jól haladunk, és gondolatban gyülekeznek a pipák a teendők mellett. Hiába, én már csak ilyen pipálgatós vagyok :)

Aki már szült, nyugodtan ugorjon, de aki még csak most készül rá, annak talán hasznos lehet az én személyes listám, amit a tapasztalataim alapján állítottam össze:

1. Szülőszobára

• iratok (személyi /anya+apa/, TAJ-kártya /anya+apa/, kismamakönyv, leletek, 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat – a baba irataihoz, nagyon fontos!) 
• gumipapucs (zuhanyzáshoz) 
• tusfürdő 
• hálóing és köntös (ha megvan a bébi, és át kell menni a csecsemőosztályra) 
• 1 db hálós bugyi 
• 1 db Tena inkontinencia betét (nagyon fogsz vérezni, a normál intimbetét nem jó) 
• zokni (ha fázós vagy), hajpánt, csat vagy hajgumi (ha zavar a hajad) 
• 1 nagy és 1 kicsi törülköző
• telefon, fényképezőgép, kamera (feltöltve) 

2. Csecsemőosztályra

Neked

• 2  db szoptatós hálóing vagy pizsama (gombolós v. mély kivágású) 
• 2 db szoptatós melltartó (az utolsó hónapban vedd csak meg, +1 méret kosárban) 
• melltartóbetétek (elég pár darab, mert csak a 3-4. napon „lövell be” a tej) 
• hálós bugyi (gyógyszertár) 
• 2 törülköző 
• nedves WC papír 
• WC ülőkére papírfeltét (gyógyszertár) 
• papírzsepi 
• tisztálkodó- és piperecucc 
• szalvéta, evőeszköz, pohár 
• mellbimbó ápoló krém (nekem a körömvirág kenőcs vált be) 
• sok Tena-betét 
• hasznos lehet még a gátseb párna és a fellépő (ha nagyon magas az ágy) 
• mp3 lejátszó, telefon és fényképezőgép töltő
• könyv vagy napló

A Babának (ez kórházfüggő, érdeklődj, hogy pl. adnak-e ruhát, takarót, pelust, vagy neked kell vinned)

• 1 csomag pelus
• pár textilpelus (büfiztetéshez, a Baba feje alá... stb.) 
• popsikrém (bár kapsz egy kezdőcsomagot is, abban szokott lenni) 
• 2-3 napi ruha (body, rugi, sapka) 
• az időjárástól függően könnyebb vagy vastagabb takaró
• 4-5 db eldobható pelenkázófeltét

Nem kell vinni, de legyen előre összepakolva (hogy Apának ne kelljen bajlódnia vele)

• a Baba hazamenős ruhái
• babahordozó (előtte próbáljátok ki, hogy ne akkor kelljen vele szenvedni, hogy pl. hogyan kell bekötni az autóba)

Tökéletes nap

Hogy milyen egy tökéletes nap? Hát, embere válogatja :) Nekem például pontosan olyan, mint a mai!

1. A nap úgy indult, mint mostanában mindegyik: sok mosdóba botorkálás és egy üveg ásványvíz "elszopogatása", éjszaka holdtölte, aztán napfelkelte nézés a tetőablakon át, öt óra tájban az ébredő madarak éneke... Aztán valami szokatlan: fél hat tájban halk motoszkálás a gyerekszoba felől. Melinda ébredt, pisilt egyet ügyesen, és szépen visszafeküdt. Pár perc múlva viszont hívott, hogy töltsem tele a poharát. Balázs még félálomban odaszólt, hogy maradjak, majd ő megy, és kómásan teljesítette a kérést. Melinda viszont - gondolom kicsit összezavarodva - azt gondolhatta, hogy már ébredési idő van, hiszen odakint már világos volt, és ő is felébredt pisilni, szóval kimászott az ágyából, és jött volna át hozzánk, ahogyan reggelenként szokta. Amint meghallottam az apró lépteket, odafordultam, és mondtam neki, hogy még irtó korán van, úgyhogy spuri vissza az ágyba aludni. Nem kellett győzködni, bár láthatóan elgondolkodott a dolgon, de hitt nekem, hogy most még alvásidő van :) Nna, így aludtunk ma 3/4 9-ig - erre emberemlékezet óta nem volt már példa.
2. 3/4 9-kor kicsit elbizonytalanodva kukucskált be a szobánkba, de mivel széles mosollyal és jó reggelt!-tel köszöntöttem, behuppant közénk a franciaágyba. Mesét kapcsoltam neki, s míg Apa aludt, ő pihengetett, én elkészítettem a reggelit, amit tálcán szervíroztam. A reggeli és a szokásos mézes tejcsi az utolsó morzsáig, illetve cseppig elfogyott, és utána nyugiban szépen kezdtünk készülődni, mindenféle nógatás és idegeskedés nélkül.
3. Már majdnem 11 volt, amikor elindultunk Anyához a fóti temetőbe. Útközben megálltunk a kedvenc virágosunknál, ahol - alig akartunk hinni a saját szemünknek - szabályos tömeg fogadott, és majdnem nem is tudtunk leparkolni, annyian vásároltak. Nem hiszem, hogy az Anyák napja miatt (vágott virággal egyáltalán nem is foglalkoznak), inkább a gyönyörű idő, és a hatalmas választék csalogatta oda a kertészkedőket. Amikor végre sikerült helyet találnunk, jókedvűen kezdtünk el böngészni a szebbnél szebb növények között. Aztán találtam is megfelelőt, amit Anya sírjára szerettem volna ültetni, az árvácska helyére. Azt hiszem, napvirágnak hívják, és gyönyörű mélybíbor és halványlila színekben pompázott. Amikor Melinda meglátta, mit választottam, élt a vétójogával :) Neki az illatos miniszekfűk jobban tetszettek, ebből választott három, bimbókkal teli tövet. A színeket akár csukott szemekkel is kitaláltam volna, hiszen most is a kedvenceit propagálta: rózsaszínt, pirosat és fehéret vásároltunk.
4. A temetőben ügyesen segített Apának vizet hozni a kannába, aztán az ültetésnél is segédkezett, és a vázákat is ő töltötte meg friss vízzel a csokrok számára. Közben Mamának is elmondta az egyik Anyák napi versikét :) Amikor Apa megkérdezte, hogy hol van a Mama, Melinda szótlanul az égre mutatott, és amikor megkérdeztem, hogy mit csinál ott, ezt felelte: vigyáz rám.
5. Temető után megálltunk, és engedélyeztünk magunknak 1-1 gombóc fagyit. Melinda láthatóan nagyon rutintalan még a fagyizásban, de honnan is lenne rutinja, hiszen ha jól számolom, ez a harmadik vagy negyedik fagyizása összesen. A szeme nagyon kívánta most is, de néhány nyalás után lepasszolta az adagját Apának - viszont a rolettit kedélyesen elropogtatta. 
6. Hazafelé még megálltunk, és Apa és lánya kéz a kézben csodaszép virágot vett nekem. Én addig az autóban hűsöltem. Amint láttam, semmi vita, semmi hiszti nem volt köztük, ami nagyon jólesett a lelkemnek. Manci egész hazafelé úton énekelt, majd az utolsó kanálig megette a főzelékét, szó nélkül arcot, kezet, fogat mosott, és elpályázott aludni.
7. Gondolom, hogy a szokatlanul hosszúra nyúlt reggeli alvás miatt már 3-kor felébredt. Míg aludt, felraktam egy hatalmas fazék húslevest főni. Uzsonna után kitaláltam, hogy menjünk egyet sétálni, így hamarosan Melinda már a határban tepert a futóbiciklivel, Apa fitten kocogott mellette - én meg az egyre messzebb távolból vonszoltam magam utánuk :)) ...mert ezt az iramot már sétának is elég nehezen lehetne nevezni. (Kicsit fura megélni ezeket a korlátaimat, mert mindent a régi énem teljesítőképességéhez viszonyítok, még így, a 36. héten is.) Láttunk bodobácsot, fürödtünk a virágzó akác mámorító illatfelhőjében, kaptam mezei virágcsokrot, felfedeztük a mécsvirágot, amiről nemrég meséltem neki egyik este. Apával jókat bringáztak, aztán Melinda ingázott: hol előrement Apához, hol visszatepert hozzám. Kis perpetuum mobilem :)
8. Hazaértünk, hamarosan elkészült a leves, amit vacsoránál mindhárman mohón kanalaztunk. Olyan jó volt így együtt enni! Melindának sem kellett folyamatosan szólni, hogy egyen, az utolsó cseppig megette, amit kiszedtem neki. Vacsi után fürdés, hajmosás Apával (semmiféle siránkozás, hogy "Anyával! Anya mossa!").
9. Este még egy kis szerenád a kádban nekem :)) Aztán mese, és alvás.

Hát nem cuki?

Az egész nap szuper volt, a Pici rugdalózott, Melinda egyfolytában Anyák napi versikéket és énekeket zengett, Apa jókedvűen térült-fordult... mi kell még??! Nekem semmi!