Június 30-án, egy nem túl meleg, de annál szelesebb napon, Blankát a gyönyörű, Ybl által tervezett, fóti római katolikus templomban megkereszteltük. A templom maga életem fordulópontjainak tanúja: engem is itt kereszteltek, Anya temetése után itt mondták a misét, aztán itt volt az esküvőnk is, majd Melinda keresztelője.
Blanka a keresztségben a Blanka Erzsébet nevet kapta (utóbbit Anya után), védőszentjei: Szent Blanka és Árpádházi Szent Erzsébet. Keresztanyukája az unokanővérem, Móni lett :)
Magáról a keresztelőről csak nagy vonalakban írok pár mondatot, úgyis sok lesz a fotó ;)
Szóval Blankóca nagyon jól bírta a ceremónia kétharmadáig, pedig a keresztelő éppen az alvásidejére esett. Láthatóan fáradt volt, de lenyűgözték a hatalmas méretek, a csillogó látnivalók, óriási festmények, az emberek. Szépen gagyarászott és figyelt. Aztán eljött a fordulópont, maga a keresztvíz alá tartás... na, itt kitört az égiháború, onnantól gyakorlatilag a végéig felváltva ordított és panaszkodott :) De erre igazából számítottam a fentiek okán. Hazafelé aztán az autóban már elaludt, otthon a karomban vittem fel az ágyikójába.
Míg Blanka aludt, mi átöltöztünk, és előkészültünk a sütögetéshez. Nem voltunk sokan, csak a legszűkebb család: a szülők, Balázs húga, a keresztanyuka, Móni és a kislánya, Dominika. Melinda mint mindig, most is nagyon élvezte Domi társaságát, nyilvánvalóan felnéz a nagylányra, és mindig a közelében akart lenni. Aztán szép lassan elkészültek a hozzávalók, felkarikáztuk a zöldségeket, a krumplit, a húsokat Nagyi és Apu már korábban bepácolta, úgyhogy a fiúk sütögetni kezdtek. Közben szépen mindenki asztalhoz is ült és falatozgatott.
Amikor az ünnepelt frissen, kipihenten felébredt, felvágtuk a tortát (fehér marcipánborítású feketeerdő). Külsőre nem volt annyira szép szerintem, mint amilyen anno Melindáé volt, az íze viszont talán ennek volt finomabb. A gyerekek tovább játszottak, majd estefelé Blanka ajándékokat is kapott.
Szerintem nagyon jól sikerült, szép nap volt ez, azokkal, akiket nagyon szeretünk :) És biztos vagyok benne, hogy Anya is vagy százszor megpuszilgatta Blanka buksiját ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése