2013. július 31., szerda

Szülinapozás Árpád vezérrel

Apukám a hónapban lett 70 éves, és egy igazán emlékezetes születésnapot szerettem volna szerezni neki. A hétköznapokban sokat találkozunk, de nem nagyon volt rá alkalom - legalábbis igencsak ritkán -, hogy együtt kirándultunk volna például.

Persze nem egy túrázós kirándulásra gondolok, hiszen az ízületei (habár egyébként tényleg jó karban van, szerintem simán letagadhatna 5-10 évet) nem ujjonganának túlságosan az ötletért. Viszont, jó egy éve már, szóba hoztam, hogy szeretném, ha valamelyik programunkra eljönne ő is, mert hiányolom. Akkor azt mondta, hogy ő nagyon sok felé járt már az országban, de például a Feszty-körképet nagyon szívesen megnézné, mert az kimaradt. Én pedig ezt az infót jól elraktároztam :))

Azt tudni kell, hogy ő kínosan ügyel, hogy ne legyen senkinek a "terhére", ezért nagyon nehéz bármilyen hasonló dologra is rávenni. Azt gondoltam, hogy a kerek szülinap lesz a megfelelő alkalom, hogy elővezessem a tervemet. Jó előre tájékozódtam, előjegyeztettem, leszerveztem mindent. Neki is már hetekkel ezelőtt elkezdtem adagolni a dolgot, mert lelkileg fel kell készülnie, barátkozni a helyzettel, már ismerem :)) Persze nem arról volt szó, hogy nem volt kedve, de hogy mi "nem verhetjük magunkat ekkora kiadásba", mert messze van, és a benzin, meg az útdíj, a belépőkről stb. ne is beszéljünk :) De ha nehezen is - a kirándulás előtti délután még azt mondta, hogy szó sem lehet róla -, végül megértette, hogy szeretnénk megajándékozni ezzel az élménnyel, a családja körében, úgyhogy nincs apelláta.

Blankát több okból is itthon hagytuk Balázs szüleivel. Egyrészt kicsi az autó, a két babaülés közé csak egy vékonyka kisgyerek férne el maximum. Másrészt a három, három és fél órás autókázás a melegben sem a legideálisabb még neki. Szóval ő szép nyugiban itthon játszott, mi pedig elindultunk :)

Könnyen megtaláltuk az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkot. A bejáratnál impozáns székely kapu fogadott, és belépéskor egy "jurta" belsejében találtuk magunkat. Itt volt a jegypénztár. Fontosnak tartom, hogy aki hasonló programon gondolkodik, jó előre tájékozódjon, melyik jegyet érdemes vennie. Persze, ha egy-két főről van szó, hasonló korúakról, akkor elég egyszerű a helyzet, de egy több generációs nagycsaládnál már megéri a gondolkodás :) Mert vannak egyrészt a kedvezmények (gyerek, nyugdíjas, családi stb.), másrészt pedig a jegyárak attól is függnek, hogy mit szeretnénk megnézni a hatalmas területen. Ja, és a nyugdíjas kedvezmény például a panoptikumra érvényes, de a Feszty-körképre nem. Szóval előre számoljatok, a honlapon érdemes körülnézni emiatt is.

Először azt gondoltam, hogy a körképre Melinda nem lesz kíváncsi, így csak két felnőttet jegyeztettem elő (a harmadik felnőtt kint marad Mancival). De ott helyben már ő is úgy fel volt villanyozva, hogy végülis mindenkinek váltottunk jegyet, és jól is tettük. Már maga a körkép helyszíne, a rotunda is letaglózott bennünket, és szabályszerűen megszédültem, ahogy a sötétben kanyargás után felértünk, és felnézve a hatalmas "kék égbolt" fogadott. Kicsit Planetárium érzésem volt :) Melindát is nagyon érdekelte minden a képen, volt egy rövid bemutató, aztán mindenki a maga ritmusában is végigmehetett újra. Az időpontok félóránként vannak, úgyhogy az egészre nagyjából 20-25 perc áll mindenki rendelkezésére.

Az előtérben nagy sikert aratott mind a nagypapa, mind az unoka körében az emlékéremgyártás :))

A körkép után együtt megnéztük a panoptikumot is, ez is nagyon tetszett Melindának, sokat kérdezgetett. Azután mi, csajok kimentünk, és megnéztük a tavat, pár szobrot, és fociztunk is kicsit, a fiúk még elmentek egy másik kiállítást is szemügyre venni.

A lovasbemutatóig már nem volt sok időnk, úgyhogy megnéztük a Csete jurtákat, az ezeréves fametszetet (elképesztő méretei vannak!!) - egy újabb alkalom Melindának (persze nekünk is) az ámuldozásra. Utána már nagyon kellett sietnünk a lovasprogramra. A belépőre nyomtatott térképet persze nekem kellett értelmezni... Végül odaértünk, a bemutató látványos is volt, a fiúk néhol egész humorosra vették a figurát. Melinda jó kislányhoz méltóan integetett és hangosan köszönt a felvonuló marconáknak, ezzel el is nyerte méltó jutalmát: hangos: "Magának is adjon Isten, kisasszony!" volt a válaszuk.

A bemutató után - és néha közben - én fociztam egyet Mancival, aztán kipróbáltuk a játékokat, persze Melinda kedvence most is a célbadobás volt. Ezt a tehetségét egyértelműen nem tőlem örökölte :)))

A skanzen ezúttal sajnos kimaradt, mert már indulnunk kellett hazafelé, és már mindenki farkaséhes is volt. Hiába csomagoltunk szendvicseket, meleg ételre vágyott a csapat. A parktól pár száz méterre van a Szeri Csárda, itt megebédeltünk, Melinda pedig természetesen összebarátkozott mind a pincérrel, mind az étterem cicájával.

Indulás előtt ráeszméltem, hogy az érkezéskor kinézett vásárfiát szépen elfelejtettük megvenni, úgyhogy Melindával visszaszaladtunk még (szerencsére beengedtek), és Blankának egy cuki, húzható facsigabigát, Melindának pedig egy szájharmonikát vettünk.

Apa szeme csak úgy ragyogott egész nap.

Rengeteg fotót találsz a következő oldalon :)

2013. július 27., szombat

Blanka Erzsébet

Lassan hozom be az elmaradásokat, már csak 3 hetes csúszásban vagyok :)

Június 30-án, egy nem túl meleg, de annál szelesebb napon, Blankát a gyönyörű, Ybl által tervezett, fóti római katolikus templomban megkereszteltük. A templom maga életem fordulópontjainak tanúja: engem is itt kereszteltek, Anya temetése után itt mondták a misét, aztán itt volt az esküvőnk is, majd Melinda keresztelője.

Blanka a keresztségben a Blanka Erzsébet nevet kapta (utóbbit Anya után), védőszentjei: Szent Blanka és Árpádházi Szent Erzsébet. Keresztanyukája az unokanővérem, Móni lett :)

Magáról a keresztelőről csak nagy vonalakban írok pár mondatot, úgyis sok lesz a fotó ;)
Szóval Blankóca nagyon jól bírta a ceremónia kétharmadáig, pedig a keresztelő éppen az alvásidejére esett. Láthatóan fáradt volt, de lenyűgözték a hatalmas méretek, a csillogó látnivalók, óriási festmények, az emberek. Szépen gagyarászott és figyelt. Aztán eljött a fordulópont, maga a keresztvíz alá tartás... na, itt kitört az égiháború, onnantól gyakorlatilag a végéig felváltva ordított és panaszkodott :) De erre igazából számítottam a fentiek okán. Hazafelé aztán az autóban már elaludt, otthon a karomban vittem fel az ágyikójába.

Míg Blanka aludt, mi átöltöztünk, és előkészültünk a sütögetéshez. Nem voltunk sokan, csak a legszűkebb család: a szülők, Balázs húga, a keresztanyuka, Móni és a kislánya, Dominika. Melinda mint mindig, most is nagyon élvezte Domi társaságát, nyilvánvalóan felnéz a nagylányra, és mindig a közelében akart lenni. Aztán szép lassan elkészültek a hozzávalók, felkarikáztuk a zöldségeket, a krumplit, a húsokat Nagyi és Apu már korábban bepácolta, úgyhogy a fiúk sütögetni kezdtek. Közben szépen mindenki asztalhoz is ült és falatozgatott.

Amikor az ünnepelt frissen, kipihenten felébredt, felvágtuk a tortát (fehér marcipánborítású feketeerdő). Külsőre nem volt annyira szép szerintem, mint amilyen anno Melindáé volt, az íze viszont talán ennek volt finomabb. A gyerekek tovább játszottak, majd estefelé Blanka ajándékokat is kapott.

Szerintem nagyon jól sikerült, szép nap volt ez, azokkal, akiket nagyon szeretünk :) És biztos vagyok benne, hogy Anya is vagy százszor megpuszilgatta Blanka buksiját ♥
























2013. július 22., hétfő

Gyerekszáj #5

Este, fürdés után a fürdőszobában hagyom; míg ő öltözik, én teát készítek magamnak. Mire visszaérek, ő a mosógép tetején állva húzza fel a pizsamáját.
Én: - Hú, de megnőttél, míg távol voltam!
Ő: - Ugye? Hát nem irónikus?!

***

Este Melinda doktor néni "meggyógyítja" a fájós vállamat. Alapos munkát végez, majd kijelenti:
- Na, most már igazi ember vagy!

***

Melinda verset költ. A költemény egyik sorában helyet kap a "kocsma" szó is.
Megkérdezem: - Melinda, mit is jelent a kocsma szó?
Erre ő, magától értetődően: - Hát tudod, az egy sziget, sok emberrel, fiúval, akiket elvarázsoltak.
...és ha belegondolok, milyen igaza van :)))

***

Melindával vásárolunk, amikor megszólal a táskámban a telefon. Melinda:
- Szerintem a férjed az!




További GYEREKSZÁJAK >>> katt ide!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...