Ahol mi sétálunk ♥

Elfogult vagyok, ezt előre kijelentem. Az egész gyerekkoromat ezek között a fák között töltöttem, ezeken az utakon tanultam meg bringázni, itt építettünk bunkert a barátaimmal, tömtük meg a bendőnket a barackos gyümölcsfáiból. Ugráltunk az óriási szalmabálákon nyár végén, a növekvő búza által összevagdalt lábbal innen indultunk haza esténként. Hazaruccanva, ezekre a lejtőkre tértünk vissza egy paradicsomkarikás vajas kenyérrel a kezünkben. Látod, ebben az erdőben ibolyáztunk, itt, ennél a vadetetőnél hallgattuk a fészkelő ragadozómadár vijjogását. Annyi, de annyi emlék fűz ide, minden egyes kanyarhoz több, kitörölhetetlen kép tartozik.

Szerintem ilyenkor a legszebb, még üde, zöld, de már illatos, madárcsicsergős. Sajnálom, hogy a mi gyerekeink már nem élhetik át ezt az ártatlan, félelmektől mentes gyerekkort. Mert hogy a lányaimat ma már nem szívesen engedném el egész napra, kilométerekre minden lakott helytől, felnőtt felügyelet nélkül, az egyszer biztos :(

De velük, nagyon szívesen sétálok itt. Sőt, igényem is, hogy megismertessem őket ezekkel a számomra már-már kultikus helyekkel. Persze ők nem értik, miért olyan nagy szám ez, de talán érzik. Fontos ez azért is, mert rólam nem hallanak történeteket, hogy milyen is voltam kiskoromban, pedig Melindát ez kifejezetten érdekli. Sajnos az Anyukám már nem tud neki(k) mesélni, én pedig nem emlékszem mindenre. Balázs szülei sokat mesélnek a fiukról, amikor ő még kicsi volt, és habár nagyon szeretem hallgatni a sztorikat,  kicsit mindig összeszorul a szívem.

Szóval, ezek az "én helyeim", valahol a Budapest, Fót, Csömör háromszögben :) Itt sétálunk a lányokkal, ugye szép?