Az alkata nem változott, nyurga kislány még mindig. (A múltkor meglepődtem, amikor a kis ovis barátnőjét felemeltem. Lili vagy fél fejjel alacsonyabb Melindánál, mégis jóval nehezebbnek éreztem. Az anyukája meg is erősített, hogy Lili több mint 18 kiló.) Mindazonáltal izmos, nagyon is mozgékony, csöppet sem az a göthös típus :))
Érzékeny. A hozzá vezető út mindenképp a megbeszélés; a hangoskodás, a magyarázat nélküli utasítás nála egyáltalán nem működik. Rengeteget tanított engem, mert mielőtt megszületett, úgy érzem, sokkal keményebb (nem ez a jó szó, de kifejező) voltam. Legalábbis befelé, kifelé lehet, hogy nem így látszott, de én belül ezt éreztem. Amikor megszületett Melinda, elkezdtem lágyulni. Szerintem türelmesebb is lettem. Vele legalábbis :)))
Nagyon jószívű és jóindulatú. Eszébe sem jut nem megosztani a dolgait másokkal, mindenkivel kedves, segítőkész. Ha valaki a környezetében segítségre szorul, biztos lehetek benne, hogy Melinda az első, vagy az elsők között megy, hogy segítsen.
Nyitott is. Szívesen beszélget, nem szégyenlősködik. Szeretem, hogy ilyen, bár az utóbbi hetek történései miatt én is elbeszélgettem vele az idegenekhez való hozzáállásról. Örülök, hogy bízik az emberekben, és nagyon nem szeretem, hogy egy olyan világban élünk, ami ezt az ártatlanságot akarja elvenni a kicsiktől. Egyébként amióta gyerekeim vannak, jobban figyelem a többi gyereket is úton-útfélen. Érthetetlen számomra a sok "fapofa" kisgyerek, akikre ha rámosolyog mondjuk egy másik, nemhogy nem mosolyog vissza, de sokszor még mintha meg is lepődne a kedvességén.
Elbűvölően rajzol, minden nap rácsodálkozom az alkotásaira. Ügyesen megtölti az egész lapot, jól komponál, csupa szín a rajza. Nagyon örülök, hogy így kedvét leli a rajzolásban, több okból is. Jót tesz a lelkének, kiteljesedhet általa, a fantáziáját, a kézügyességét is fejleszti.
Emlékszem, nekem is nagyon sokat jelentett a rajzolás, nagyon sokáig.
Nagyon könnyen tanul, remélem, ez így is marad. Rengeteget énekel-énekelünk. A kedvenc állata a ló. Abszolút kedvenc meséje a Mia és én. Emellett nagyon kedveli az Állati küldetést, a nagy Csingiling meséket. Az ujját már vagy bő fél éve nem szopja, és már csak az "r" hang nem megy neki.
Ügyesen egyensúlyozik, magasra hajtja a hintát, vetődik a koronghintára :) Általában bátor, simán kalandparkozik, ugrál a gumiköteles trambulinon, szó nélkül lejön velünk a bobpályán. A víztől továbbra is tart (szöges ellentétben a húgával). Vagyis nem is igazán a víztől, mert pancsolni imád. Inkább attól, hogy a fejét a vízbe tegye, hogy víz megy a fülébe, orrába. Idén elkezdte az úszást, már háromszor volt... egyelőre nem teljes a siker, de remélem, kitart. Egyébként amitől nem tart, azt gyönyörűen csinálja, az óvónő is mondta, hogy a lábtempót az egyik legszebben csinálja, légiesen, tökéletes technikával. Ezt már mi is megfigyeltük a Balatonon :)
A kishúgát imádja. Állandóan puszilgatja, ölelgeti, néha már túlzásba is viszi - de meglepő módon Blanka nagyon jól tolerálja ezt is :)) Vigyáz rá, az utcán, áruházban fogja a kezét. Ha sír, vigasztalja. Imádnivalóak együtt. A minap volt egy "boldogság löketem". Hazafelé jöttünk az oviból, én ugye vezettem, a lányok hátul. A rádióból Adele, Set fire to the rain című száma szólt, a lányaim pedig hátul, egymást túlharsogva lalaláztak, tatatáztak. Más lehet, hogy csak egy fülsiketítő káoszt hallott volna, de engem elöntött a boldogság. Vagyis tudatosult bennem, hogy EZ a boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése