2014. június 6., péntek

Blanka kétéves

Két éve reggel - egy elég fárasztó éjszaka után - még nem is sejtettem, mit hoz a nap. Szépen útnak indítottam Melindát az oviba... sejtelmem sem volt, hogy aznap fog Blanka megszületni, mint ahogyan arról sem, hogy milyen körülmények között.

Aztán világra jött ez a kis szeretetgombóc - rögtön tudatta is a világgal. Nem volt szégyellős, ordított, ahogyan a csövön kifért - ezt a jó szokását sokáig megőrizte ;). Sokkal többet egy ideig nem tudtam róla, nagyjából 5 óra múlva tarthattam végre a karomban - akkor viszont épp a legmélyebb álmát aludta. A szemébe így csak másnap reggel nézhettem, életemben kevés dolgot vártam ennyire :))

Emlékszem mindenre, beleégettem az agyamba a koromfekete haját, a girbegurba lábujjacskákat, a köldökét, a buksija formáját, a gyönyörű, kifejező tekintetét. Életem meghatározó élménye, amikor Melinda egyedül beszaladt hozzánk a kórházi szobába... mint ahogyan az is, amikor végre hazamehettünk a klinikáról. Annyira vártam a pillanatot, hogy azt elmondani sem tudom. Meleg volt, hétágra sütött a nap, és ahogy bekanyarodtunk a házunk elé, a szívem már a torkomban dobogott. A kert pompázott, Melinda a nagymamájával a padon ülve várt, s a "nagylányom" kezében egy csokor kerti virág... amikor odafutott hozzánk, én már zokogtam.

Ahogy kipakoltunk, Blankát letettem az ágyunkra, és Melinda végre testközelből
is szemügyre vette a kishúgát. Kíváncsiság, büszkeség, szeretet. Szeretet, ami azóta is összeköti a lányaimat, habár mára persze vannak konfliktusok is. Blanka imádja a nővérét, és Melinda is őt.

A kicsi kétéves isteníti a nagyot, mindent megtesz, hogy Melinda megdicsérje, és természetesen utánozza, amiben csak tudja. Blanka egyébként is nagyon fogékony, hamar tanul, könnyen ráérez az összefüggésekre. Imád legózni, homokozni, pancsolni, kavicsokkal bíbelődni (szerencsére egyre kevesebbszer veszi a dolgokat a szájába).

A kedvenc étele a gyümölcs. Így, egyszerűen :) Minden, de tényleg minden gyümölcsöt kép pofira eszik, amit még nem kóstolt, azt is kíváncsian próbálja ki. A citromot is harapva eszi :D
Kedvenc itala a víz, bár nem annyira kizárólagosan, ahogyan - a mai napig - Melindának, alkalomadtán szívesen iszik higított teát, limonádét, gyümölcslevet, de inkább vízpárti.
Legkedvesebb állata kétségkívül a macska. Minden tetszik neki, ami cicás, a plüssök közül is a cirmókokat ölelgeti a legszívesebben, ezekkel is alszik. Szurtit, a cicánkat is imádja persze, szinte ráfekszik, annyira szeretgeti, szerencse, hogy Szurtos egy igencsak béketűrő cica, kicsit kutyába is oltva :) Egyébként minden állat felé nyitott, mindent megsimogatna, nincs benne tartás. Annyira, hogy például az állatsimogatóban simán belenyúl a őzek, kecskék szájába, ezt egyszer az egyik ujja bánta.

Blanka is 15 hósan kezdett el járni, ma már ügyesen gyakorolja az ugrást, szépen motorozik, ügyesen egyedül csúszdázik. A szopit 14,5 hósan hagytuk el, eddig junior italt kapott ébredés után és elalvás előtt, a napokban tértem át arra, hogy felváltva kínálom junior itallal és 3,5%-os teljes tejjel. Szerencsére nincs semmi gond a tejjel. Enni egyébként gyönyörűen eszik önállóan, ügyesen használja mind a kanalat, mind a villát.
A szobatisztaság is elkezdte érdekelni, mutatja, ha épp történt valami a pelusban, és néhány hete érdekli igazán a bili mint tárgy. Mint használati tárgy :) A szülinapja előtt megtörtént az első bilibe pottyantás, amit nagy, kerek szemekkel konstatált. Pedig a Bilikönyvet kívülről fújja, imádja (Melinda is képes volt este akár ötször is meghallgatni), és érti is.
A napirend tökéletesen kialakult, reggel fél hét és hét között ébred, reggeli, játék, tízórai (gyümölcs), játék, ebéd (fél 12), alvás (dél, fél egytől kb. háromig, fél négyig). Hétköznap ilyenkor ha van idő rá, akkor gyors uzsonna, ha nincs, gyorsan repesztünk Melindáért az oviba. Ha nem volt uzsonna, akkor viszünk, és az autóban közösen megeszik. Hazafelé vásárolunk is általában, és hazaérve én készítem frissen a vacsorát (nem hideget esznek vacsorára). Ez hat óra körül van. Hétkor fürdés, utána mese, kis éneklés, és alvás. Ez utóbbi Melindának hamarabb megy, de 9 után nem sokkal azért Blanka is szépen elalszik, és átalussza az éjszakát. Vagyis felkel legalább egyszer, de csak inni. A vizet kis kulacsban bekészítem az ágyába, és simán, csöndben kiszolgálja magát éjjel, majd gond nélkül visszaalszik. Ez van Melindával is, csak ő poharat kap a komódra :)
A beszédfejlődésben is egyre több a jegyzetelnivalóm :) Úgy emlékszem, Melinda ebben a korban előbbre tartott, de Blanka is szépen gyarapítja a szókincsét. Alapból mondjuk köszön (hájá=helló), megköszön (kösz), odaad (tess=tessék), megnevezi a családot (anya - ezt néha Melindának is mondja :)), apa, papa, apapa). Szavak még, amik az eszembe jutnak: tannta=hinta, tündess=tündér, kutyus, tente, hahó, hoppá, tatt=ha valami leesik, csinos, csüccs, kész... És mire jó, ha valakinek van egy nővére? Például vágja a mesehősöket, meséket :) :  Csingiling, Átés=Állati küldetés, Hóó=Jégvarázs.
Magát még nem nevezi meg, és mondatokat sem használ, viszont megállás nélkül és kifejezően halandzsázik.
Imádnivaló, érzelmes kis ember, nagyon ki tudja mutatni, hogy szeret, vagy ha mérges. Odabújik, megsimogat, megcirógat, néha nem is tudok mozdulni főzés közben, úgy rámragad :) Puszit dob, nagyokat cuppant.
Méltatlankodni is profin tud, sőt, már árulkodik is, ha úgy érzi, valami sérelem éri. Ilyenkor is zabálnivaló.
A szeme színe világosbarna, a haja sötétszőke, telis-tele loknikkal :)

Egyébként 13,3 kg és 90 cm.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...