2014. június 29., vasárnap
2014. június 16., hétfő
2014. június 6., péntek
Blanka kétéves
Két éve reggel - egy elég fárasztó éjszaka után - még nem is sejtettem, mit hoz a nap. Szépen útnak indítottam Melindát az oviba... sejtelmem sem volt, hogy aznap fog Blanka megszületni, mint ahogyan arról sem, hogy milyen körülmények között.
Aztán világra jött ez a kis szeretetgombóc - rögtön tudatta is a világgal. Nem volt szégyellős, ordított, ahogyan a csövön kifért - ezt a jó szokását sokáig megőrizte ;). Sokkal többet egy ideig nem tudtam róla, nagyjából 5 óra múlva tarthattam végre a karomban - akkor viszont épp a legmélyebb álmát aludta. A szemébe így csak másnap reggel nézhettem, életemben kevés dolgot vártam ennyire :))
Emlékszem mindenre, beleégettem az agyamba a koromfekete haját, a girbegurba lábujjacskákat, a köldökét, a buksija formáját, a gyönyörű, kifejező tekintetét. Életem meghatározó élménye, amikor Melinda egyedül beszaladt hozzánk a kórházi szobába... mint ahogyan az is, amikor végre hazamehettünk a klinikáról. Annyira vártam a pillanatot, hogy azt elmondani sem tudom. Meleg volt, hétágra sütött a nap, és ahogy bekanyarodtunk a házunk elé, a szívem már a torkomban dobogott. A kert pompázott, Melinda a nagymamájával a padon ülve várt, s a "nagylányom" kezében egy csokor kerti virág... amikor odafutott hozzánk, én már zokogtam.
Ahogy kipakoltunk, Blankát letettem az ágyunkra, és Melinda végre testközelből
Aztán világra jött ez a kis szeretetgombóc - rögtön tudatta is a világgal. Nem volt szégyellős, ordított, ahogyan a csövön kifért - ezt a jó szokását sokáig megőrizte ;). Sokkal többet egy ideig nem tudtam róla, nagyjából 5 óra múlva tarthattam végre a karomban - akkor viszont épp a legmélyebb álmát aludta. A szemébe így csak másnap reggel nézhettem, életemben kevés dolgot vártam ennyire :))
Emlékszem mindenre, beleégettem az agyamba a koromfekete haját, a girbegurba lábujjacskákat, a köldökét, a buksija formáját, a gyönyörű, kifejező tekintetét. Életem meghatározó élménye, amikor Melinda egyedül beszaladt hozzánk a kórházi szobába... mint ahogyan az is, amikor végre hazamehettünk a klinikáról. Annyira vártam a pillanatot, hogy azt elmondani sem tudom. Meleg volt, hétágra sütött a nap, és ahogy bekanyarodtunk a házunk elé, a szívem már a torkomban dobogott. A kert pompázott, Melinda a nagymamájával a padon ülve várt, s a "nagylányom" kezében egy csokor kerti virág... amikor odafutott hozzánk, én már zokogtam.
Ahogy kipakoltunk, Blankát letettem az ágyunkra, és Melinda végre testközelből
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)