Melinda csoportjában múlt pénteken tartották a farsangot. Mivel szerdáig teljesen kétesélyes volt, hogy tud-e menni - erről majd egy másik bejegyzésben írok -, nem igazán tudtunk rákészülni/ráhangolódni.
Azt már tavaly elhatároztuk, hogy idén szivárvány lesz a farsangon. Tavaly összegyűjtöttem inspirációként
néhány helyes jelmezötletet, ezek között volt egy kislány, aki szivárványnak öltözött. Eltérően az addig látott, és nem túl kényelmes szivárványoktól, az kifejezetten azért tetszett meg, mert olyannak tűnt, amiben nyugodtan, feszengés nélkül le tud ülni enni, minden gond nélkül táncolhat is benne.
Persze azt a jelmezt is továbbgondoltam egy kicsit, így született meg Melinda idei szivárványjelmeze :)
 |
Először is, egy sima világoskék pólóra fehér akrilfestékkel
felhőformát festettem |
 |
Aztán, amikor félig megszáradt a festék, csillámfilccel áthúztam
a körvonalat |
 |
Volt egy szivárványszínű gyerekesernyőnk, arra esőcsepp gyanánt
kék papírból cseppformákat vágtam ki. Ezeket aztán cérnára fűztem,
majd az esernyőre kötöttem |
 |
Melinda homlokára egy napocska került
- a mi arcfestékünk olyan, mint egy zsírkréta,
nem olyan, mint egy tempera |
 |
A pólón, a felhő körvonalát kitöltöttem (televarrtam)
vattapamacsokkal. Melinda fejére még egy szivárványszínű
hajpánt került, a lábára szivárványos lábszármelegítő (babylegs).
A jelmezhez tartozik még egy színes tütü is :) |
 |
Főpróbán :)) |
 |
A farsang előtti este Melinda kitalálta, hogy mégsem
arcfestést szeretne, hanem napocska álarcot. Éjjel el is készítettem,
de persze reggelre ismét meggondolta magát :) |
...és akkor néhány kép az oviból:
 |
Melinda belép a csoportba :) |
 |
A lányok végigtapogatják a felhőjét :) |
 |
Zenére várva |
 |
A barátnőjével, Lilivel |
 |
Felfedezi a többiek jelmezét is |
 |
Szépségem |
 |
Bemutatkozás 1. |
 |
Bemutatkozás 2. |
 |
♥♥♥ |
 |
Na, vége a táncnak?! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése