2014. február 28., péntek

Szivárványjelmez Melindának

Melinda csoportjában múlt pénteken tartották a farsangot. Mivel szerdáig teljesen kétesélyes volt, hogy tud-e menni - erről majd egy másik bejegyzésben írok -, nem igazán tudtunk rákészülni/ráhangolódni.

Azt már tavaly elhatároztuk, hogy idén szivárvány lesz a farsangon. Tavaly összegyűjtöttem inspirációként néhány helyes jelmezötletet, ezek között volt egy kislány, aki szivárványnak öltözött. Eltérően az addig látott, és nem túl kényelmes szivárványoktól, az kifejezetten azért tetszett meg, mert olyannak tűnt, amiben nyugodtan, feszengés nélkül le tud ülni enni, minden gond nélkül táncolhat is benne.

Persze azt a jelmezt is továbbgondoltam egy kicsit, így született meg Melinda idei szivárványjelmeze :)

Először is, egy sima világoskék pólóra fehér akrilfestékkel
felhőformát festettem


Aztán, amikor félig megszáradt a festék, csillámfilccel áthúztam
a körvonalat

Volt egy szivárványszínű gyerekesernyőnk, arra esőcsepp gyanánt
kék papírból cseppformákat vágtam ki. Ezeket aztán cérnára fűztem,
majd az esernyőre kötöttem

Melinda homlokára egy napocska került
- a mi arcfestékünk olyan, mint egy zsírkréta,
nem olyan, mint egy tempera

A pólón, a felhő körvonalát kitöltöttem (televarrtam)
vattapamacsokkal. Melinda fejére még egy szivárványszínű
hajpánt került, a lábára szivárványos lábszármelegítő (babylegs).
A jelmezhez tartozik még egy színes tütü is :)

Főpróbán :))


A farsang előtti este Melinda kitalálta, hogy mégsem
arcfestést szeretne, hanem napocska álarcot. Éjjel el is készítettem,
de persze reggelre ismét meggondolta magát :)


...és akkor néhány kép az oviból:


Melinda belép a csoportba :)

A lányok végigtapogatják a felhőjét :)

Zenére várva

A barátnőjével, Lilivel

Felfedezi a többiek jelmezét is

Szépségem

Bemutatkozás 1.

Bemutatkozás 2.

♥♥♥

Na, vége a táncnak?!


2014. február 26., szerda

Szülinapi kérdőív

Ezer éve meg szeretném ezt mutatni Nektek. Először talán egy külföldi blogon vagy a Pinteresten láttam az ötletet, csak az a baj, hogy olyan régen volt, hogy már nem emlékszem, hol. Melinda még túl pici volt akkoriban hozzá. Viszont annyira tetszett, hogy elraktároztam magamban későbbre.

Aztán, ahogyan ez lenni szokott, egy időre szépen kiment a fejemből - azt hiszem, kicsit túlzásba vittem a raktározást :) Viszont amikor végre eszembe jutott, nem érdekelt, hogy éppen nincs is szülinap ;))

Melinda egyébként olyan cuki válaszokat adott... ♥




A kérdőíveket én készítettem, a kérdéseket is úgy találtam ki, hogy nekünk mondjanak valamit a válaszok, de ha valakinek megtetszik a külcsín, és még a kérdéseken sem változtatna, szívesen elküldöm e-mailben, nagyobb méretben :)

Na, és akkor a kérdések és a válaszok az 5 (+ egy kicsi) éves Melindától:


  • Mik a kedvenc színeid? piros, rózsaszín, citromsárga, narancssárga
  • Mi a kedvenc állatod? ló, cica
  • Melyik a kedvenc meséd (könyv)? a Zenélő Barbie-s
  • A kedvenc TV-s meséd vagy mesefilmed? Mia és én, Állati küldetés, Csingiling
  • Melyik a kedvenc éneked? Mia és én főcímdal
  • Mi a kedvenc ételed? mézeskalács, csöröge, túrógombóc
  • Mi a kedvenc gyümölcsöd? alma, eper, körte, barack
  • Kedvenc italod? víz
  • Melyik a kedvenc ruhád? virágos nadrág, Mia póló, csillogós ünneplő ruha
  • Mit szeretsz a legjobban játszani, ha bent vagy? rajzolni, labdázni
  • Mi a kedvenc játékod? Bilibo
  • Kik a legjobb barátaid? Lili és Panna
  • Mit csinálsz legszívesebben, ha kint vagy? lovasat játszom
  • Melyik a legkedvesebb ünneped? karácsony
  • Mit viszel az ágyba elalváskor? már semmit
  • Mi a legjobb hely, ahol eddig jártál? wellness és Balaton
  • Mi leszel, ha nagy leszel? Barbie és újságíró
  • Mitől félsz a legjobban? pók
  • Melyik volt életed legboldogabb napja? a születésnapom
  • Ha mesehős lehetnél, ki lennél? Onchao (pegazus-unikornis a Miából)
  • Mi a legjobb abban, hogy 5 éves vagy? az, hogy mozog a fogam
  • Mi a legrosszabb abban, hogy 5 éves vagy? -

Aztán jött néhány ránk, a szülőkre vonatkozó kérdés :) 
(Először van, amit rám vonatkozóan mondott, aztán, a perjel után, amit Balázsra vonatkozóan.)

  • Mi az, amit anya/apa gyakran mond neked? hogy szeret / nyomás aludni
  • Mi az, amitől anya/apa mindig boldog lesz? a rajzaimtól / ha megcsikizem
  • Mi az, amitől anya/apa szomorú lesz? amikor csapkodok / a rugdosástól
  • Mit csinál anya/apa, hogy megnevettessen téged? megcsikiz / -
  • Milyen volt anya/apa, amikor kislány/kisfiú volt? szép / szép
  • Hány éves anya/apa? 20 / sokkal több, mint anya
  • Mi anya/apa hobbija? foglalkozni másokkal / számítógépezni, dolgozni
  • Mit csinál anya/apa, amikor te nem vagy vele? Blankával van / dolgozik
  • Mi az, amiben anya/apa nagyon ügyes? a szeretésben, újságírásban / evésben
  • Mi az, amiben anya/apa nem túl ügyes? a táncszőnyegben / a táncszőnyegben
  • Mi anya/apa munkája? újságírás / megjavítja a számítógépeket
  • Ha anya/apa rajzfilmszereplő lenne, ki lenne? Mia / Pókember
  • Miben hasonlítasz te anyára/apára? mosolygásban, amikor jókedvünkben sírunk / a lépésekben
  • Miben különbözöl anyától/apától? - / -
  • Honnan tudod, hogy anya/apa szeret téged? megpuszil, átölel / belefúj a pocakomba
  • Hol szeret lenni anya/apa a legjobban a világon? otthon / otthon

2014. február 16., vasárnap

♥ kicsicápa ♥

Melindának még mindig nem hullott ki a két mozgó tejfoga, de a maradó fogacskák már eléggé kinőttek mögöttük.

Aggódtam emiatt, hiszen olyan szép volt a fogsora, szeretném, ha ez továbbra is így maradna. Voltunk fogorvosnál, aki először is nagyon megdicsérte a gyönyörű fogait és hogy látja, milyen ügyesen mossa őket. Aztán engem is megnyugtatott: szerinte két héten belül kipottyannak a tejfogak, és a maradók még kicsit "helyezkednek" ezután, tehát egyelőre felfüggesztem az aggódást :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...