Az ötlet - hogy finoman fogalmazzak - nem aratott osztatlan sikert, Balázs és Melinda is húzta a száját (lehet, hogy Blanka is ezt tette volna, ha tud már beszélni). Rosszul is esett, hogy inkább punnyadnának otthon, ahelyett, hogy a gyönyörű időt kihasználva rúgnánk a faleveleket. De ez alkalommal nem hagytam magam lebeszélni, mostanában ez túl sokszor előfordult már. Szóval kötöttem az ebet a karóhoz, és a család végül mégiscsak elkezdett készülődni.
Miután összepakoltuk a legszükségesebbeket (Melinda bringáját azért tök feleslegesen vittük, mert persze sétálni akart :)), elindultunk. Balázs félt, hogy az ünnep miatt rossz lesz a közlekedés, és "hogy fogunk átvergődni a városon", de végül minden gond nélkül jutottunk el a célig - bár parkolóhelyet azért tényleg vadászni kellett.
Már amikor kiszálltunk a kocsiból, az egész család átszellemült :) Elégtételt éreztem: tudtam én!! A vigyor pedig szerencsére egédz napra megmaradt az arcokon.
Blanka végig sétált vagy négy órát, nagyon jól bírta, bár nekünk azért néha elfogyott a türelmünk, mert gyakorlatilag minden egyes makkot, érdekes ágat, piros falevelet fel akart venni a földről. Melinda persze inkább szaladgált volna, neki csigalassú volt a tempó. Így aztán nem volt egyszerű a csapat egyben tartása :))
Volt fáramászás, játszóterezés, levélcsata, levél- és makkgyűjtés, hempergés az avarban, egyszóval talán a legszuperebb őszi napunk volt együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése