2013. november 22., péntek

Mondj nemet!

Megint egy szívügyemről írok. Tabu ez is - ha lehet, még nagyobb. Azt hiszem, hogy Magyarországon ez a téma igenis mindenkit érint valahogyan.

Családon belüli erőszak. Ha kimondom ezt a három szót, Neked mi jut az eszedbe? A szüleid? A szomszéd néni? Az osztálytársad? Ugye, hogy érintett vagy? Ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy nincs konkrét élményed a családon belüli erőszakkal kapcsolatban, lehet, hogy akkor sincs okod az örömre, hiszen rengetegen próbálják titokban tartani, mi folyik otthon, a zárt ajtók mögött :( És azt se hidd, hogy ez a téma az iskolázottabb rétegeket nem érinti.


Az AVON Magyarország holnap záródó kampányához - a NANE Egyesület szakmai közreműködésével - ismert férfiak adták a nevüket és az arcukat (Geszti Péter szövegíró, producer, Kiss Gergő vízilabdázó, Nagy Ervin színművész). Ez egy nagy húzás volt szerintem, mert a videókban (el)ismert férfiak szólnak erőszakos férfitársaikhoz, teljes mellszélességgel kiállva az ügy mellett. A videók a megítélésem szerint hatásosak, remélhetően megszólítanak néhány elkövetőt. A kampány lezárása egyébként egybeesik a Néma Tanúk Felvonulással november 23-án, ahol a részvételével mindenki kinyilváníthatja álláspontját. Akiket bővebben is érdekel a téma, ez a link jó kiindulópont lehet.


*******************************************************************************************************
2012-ben az AVON Magyarország csatlakozott Halász Pálma, az Élet-Érték Alapítvány elnökének civil kezdeményezéséhez, melynek keretében ötvenezer, az ügyet támogató aláírás összegyűjtését tűzték ki célul. A példaértékű összefogás keretében 103 159 aláírás gyűlt össze, így a parlament napirendre tűzte a családon belüli erőszak kérdéskörét. A jogszabályról született döntés értelmében 2013. július 1-jétől a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásként szerepel a Büntető Törvénykönyvben.
*******************************************************************************************************

Még valami: amennyiben segítségre van szükséged, hívd a NaNe bántalmazott nők és gyerekek segélyvonalát: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)


A videók:










2013. november 20., szerda

Nosztalgiáztam - nyári fotók

Az idei nyárról nemigen írtam részletesen, valahogy így alakult. Nem egyszerű egyedül lefoglalni egy energiabomba egyévest, és egy ugyancsak örökmozgó, ragaszkodó ötévest - hetekre. Egyszóval örültem, ha esténként ágyba kerültem. De most, ahogy bejöttek a hűvösebb napok, újra nézegetni kezdtem a nyári fotókat - ezekből válogatok.

Júliusban egy gyönyörű wellness szállodában voltunk Visegrádon. Igaz, hogy csak 2 éjszakát töltöttünk ott, de mindannyiunknak maradandó élmény volt, nagyon sokat emlegetjük, persze leginkább Melinda.

Az egyik kinti medence
Melinda itt vett részt egy gyerekeknek szervezett játékon, amit imádott
Nem rossz a kilátás... 
A jövő bajnoka ;)
Full lazulás :))
Tudja, hogy kell élni
Blanka, a fotómodell
Pancsiiiii
Család

Persze ha már Visegrádon voltunk, meglátogattuk a törzshelyünket is, a Királyi Palota Játszóparkját, ahová Melinda pici korától kezdve minden évben visszajárunk. Ha még nem jártatok ott, érdemes tenni egy kitérőt. 


A szokásos fotó :)
Blanka még csak pocaklakóként járt itt eddig
Kapaszkodj, elviszlek egy körre!
Figyel
A lovak nagy barátja
A bajnok


Most ez következik


Augusztus végén aztán két hetet töltöttünk Balatonlellén, az apósom vállalati üdülőjében.

2013. november 16., szombat

Makk és gesztenye koszorú

Nagyon egyszerű és olcsó, mégis rendkívül mutatós ötletet valósítottam meg, nézzétek csak:


A hozzávalók:
  • szalmakoszorú
  • két maroknyi makk (a Normafáról) és vadgesztenye (az otthoni fa alól)
  • ragasztópisztoly + a hozzá tartozó ragasztó rúd
  • türelem :))




Kb. fél óra alatt ez sikerül a fenti alapanyagokból:




A koszorú már így, önmagában is megállja a helyét, de ha szeretnéd, dobd fel egy szép selyemszalaggal, gyertyával. Ha maradnál a természetességnél, de színesebb koszorúra vágysz - nekem mondjuk direkt így, ilyen monokróman tetszik -, használhatsz színes leveleket, csipkebogyót, más terméseket.

Amit másképp csinálnék, hogy egy csokibarna szalaggal körbetekerném a koszorú alapot.

Ugye szép? És tényleg csak egy ujjamat égettem porrá :D

2013. november 14., csütörtök

Mit főzzek ma?

Arra gondoltam, hogy biztos nem vagyok egyedül a "mit is főzzek/süssek holnap a családnak"-problémával, ezért ötletadónak felteszek pár fotót arról, nálunk mi került asztalra az elmúlt napokban. Talán valaki kedvet kap valamelyikhez :)

Egyik sem nagy találmány, igazán csak inspirációs céllal mutatom őket.


Töltött tök - sonkával, zöldségekkel, carbonara mártással
/sütés előtt...
...és után
Vaddisznó pörkölt
Virslikarikás bundáskenyér
Szilvás morzsasüti
Cukkinis görhögy/röszti/tócsni
Fahéjas teasüti, aminek túrót tettem a tésztájába
Megsülve így festettek
Ropogtatnivaló (sajtos, szezámmagos, lenmagos)

Zöldséges csirke
Rakott kel

Meggyes-marcipános leveles bukta


Fehércsoki darabos, narancsos-csokis muffin

Emellett mostanában gyakrabban kerültek levesek (különféle hús-, illetve paradicsom) az asztalra. Holnap pedig sütőtök krémleves készül :) Ami még eszembe jutott, hogy készült még vargabéles (réteslap nélkül), illetve kétszer is volt rizseshús (ez utóbbit, amióta önálló háztartást vezetek - 16 éve -, most készítettem először), a lányok nagy örömére :))

Jó főzőcskézést holnapra ;)

2013. november 12., kedd

Normafa

Hát, ez sem most volt már... de lassan kénytelen vagyok elfogadni, hogy állandó, 3-4 hetes lemaradásban vagyok a velünk történtek lejegyzésével. Szóval október 23-án gondoltam egyet, és a reggeli lustálkodásból egy ötlettel mozgósítottam a családot: mi lenne, ha sétálnánk egy nagyot a Normafánál?

Az ötlet - hogy finoman fogalmazzak - nem aratott osztatlan sikert, Balázs és Melinda is húzta a száját (lehet, hogy Blanka is ezt tette volna, ha tud már beszélni). Rosszul is esett, hogy inkább punnyadnának otthon, ahelyett, hogy a gyönyörű időt kihasználva rúgnánk a faleveleket. De ez alkalommal nem hagytam magam lebeszélni, mostanában ez túl sokszor előfordult már. Szóval kötöttem az ebet a karóhoz, és a család végül mégiscsak elkezdett készülődni.

Miután összepakoltuk a legszükségesebbeket (Melinda bringáját azért tök feleslegesen vittük, mert persze sétálni akart :)), elindultunk. Balázs félt, hogy az ünnep miatt rossz lesz a közlekedés, és "hogy fogunk átvergődni a városon", de végül minden gond nélkül jutottunk el a célig - bár parkolóhelyet azért tényleg vadászni kellett.

Már amikor kiszálltunk a kocsiból, az egész család átszellemült :) Elégtételt éreztem: tudtam én!! A vigyor pedig szerencsére egédz napra megmaradt az arcokon.

Blanka végig sétált vagy négy órát, nagyon jól bírta, bár nekünk azért néha elfogyott a türelmünk, mert gyakorlatilag minden egyes makkot, érdekes ágat, piros falevelet fel akart venni a földről. Melinda persze inkább szaladgált volna, neki csigalassú volt a tempó. Így aztán nem volt egyszerű a csapat egyben tartása :))

Volt fáramászás, játszóterezés, levélcsata, levél- és makkgyűjtés, hempergés az avarban, egyszóval talán a legszuperebb őszi napunk volt együtt.
















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...