Az örök vadászmezőkön

Emlékszem, kislánykoromban több cicánk volt. Állandóan hurcolásztam őket, persze imádtam, ahogy dorombolnak, jó volt hozzájuk érni. Aztán a tizedik szülinapomra kaptam egy kiskutyát - Csubit -, aki elvarázsolt. Akkor már csak egy öreg kandúrunk volt, Dezső, aki hamarosan el is ment... Én pedig igazi kutyás lányként éltem kiskamasz és fiatal felnőtt koromat.

1995-96 életem meghatározó periódusa volt. Anyukám akkor kapott először stroke-ot. Én összeroppantam, de persze erősnek is kellett lennem, Miatta. Akkor nőttem fel. A rehabilitáció hosszú volt, először nagyon nehezen beszélt, az evőeszközök megfogása is kihívás volt. Rengeteg időt töltöttem vele, gyakorlatilag éjjel-nappal együtt voltunk. Próbáltam visszaadni neki mindazt a jót, amit én kaptam tőle. 

Éppen ezekben a zord, téli hónapokban az akkor már öreg kiskutyám is elment. Nagyon beteg volt már egy ideje, de éreztem, hogy az az este lesz az utolsó. Remegő lábain odatotyogott hozzám, tudtam, azt szeretné, hogy az ölembe vegyem. Késő estig ültünk kint együtt a hidegben, őt egy pulcsiba is bebugyoláltam. Teljesen megnyugodott, majd elaludt. Akkor betettem a kosarába, és bementem egy kicsit megmelegedni, és hozni neki egy kis meleg tejet. Amikor pár perc múlva visszatértem, ő már nem élt.

Hónapokig nem érdekelt semmi, ami állatokkal kapcsolatos. Tavasz végén az apukám a megkérdezésem nélkül az egyik ismerősétől hozott egy gyönyörű kiscicát. Kicsit olyan maine coon - szerű, hosszú szőrű kis gombócot. Amikor meghallottam a hírét, hevesen tiltakoztam: én nem akarok macskát! Vigye vissza, mert nekem nem kell! 

Persze, amikor meghallottam azt a vékonyka, szeretetre éhes hangot, nem bírtam nem megsimogatni, kézbe venni... Alig telt el néhány nap, és "megfőzött". Micóka lett a neve, hamar szobatiszta lett, és rengeteg időt töltöttünk együtt. A következő évben vemhes lett. És egy gyönyörű, napsütötte áprilisi napon (23-án) négy csodaszép csíkos gombolyagnak adott életet. Végig ott voltam a születésüknél. 

Három kicsi kandúr (Foltos, Artúr és Törpi), és egy kislány született. Ahogy teltek-múltak a napok Micóka fogta a kiscicákat, és - vidéki család lévén - az egyik udvari fészer hátsó zugába szállítmányozta a kölyköket. Aztán egyik napról a másikra eltűnt. Nem jött enni reggel sem, este sem. Másnap reggel már nagyon aggódtam. Végigjártam a közeli erdőket, a nevét kiabálva, de nem jött elő. Este már tudtam, hogy nagy baj van. 

A kölyköket egy gyakorlatilag megközelíthetetlen helyre sikerült elszállásolnia, így Anyának és nekem kemény munka volt kiszabadítanom őket. Négy pici, sivítozó szőrmók kért segítséget. Egyedül enni még egyáltalán nem tudtak, így nem volt mit tenni, cumisüveget fabrikáltunk, és én háromóránként etettem a kölyköket. Nem lehet mondani, hogy könnyű volt, a kézfejem hamarosan egy összefüggő heggé változott az apró karmok dögönyöző mozdulataitól (kesztyűben nem éreztem biztonságosnak a tartásukat).

Teltek a napok, a hetek, és még a korábban reménytelennek hitt (nem adtam fel!) Törpi is gyönyörű kiscicává cseperedett. Mindannyian szobatiszták lettek. Szerencsére tudtunk szerető gazdit találni, így velem végül az egyetlen lány cica, Gizi maradt. Azért kapta ezt a nevet, mert olyan királynői volt a személyisége már kiskorában is. Gizella királynő.

Együtt aludtunk - amíg az éjszaka közepén ki nem kéredzkedett :)) Természetesen hallgatott a nevére, engedte, hogy a négy mancsánál fogva emeljem fel (ez elég természetellenes egy cicától), belefújhattam a pocakjába... Imádta, ha bajszát és az állát fésülöm. Amint lehetett, ivartalaníttattam, hogy ne nagyon kóboroljon el - nehogy valahol az anyukája szomorú sorsára jusson.

Balázs már úgy ismert meg, hogy Gizi az életem szerves része volt. Az ő kapcsolatuk nem volt teljesen felhőtlen, de tiszteletben tartották egymást. Gizi a számára idegenekkel is tartózkodóan - királynőien - viselkedett.

Már évek óta nehezen mozgott, főleg a bal első lába, a térdízülete fájt. Közben lett újra kutyusom - Kókusz -, neki lett egy gyereke - Marcipán -, sőt, lett egy újabb befogadott cicánk - Szurtos - is. De Gizi volt a rangidős. 

Karácsony után eltűnt. Először azt hittem, apukámnál melegszik a hideg napokon. De hamarosan rá kellett jönnöm, hogy elment. Érezte, hogy közeleg az ideje, és mint a vadon élő állatok, elment. Már nem találtuk.

Elképesztően sok szeretetet kaptam tőle. 

Biztosan tudom, hogy az örök vadászmezőkön ő fogja a legtöbb, legkövérebb egereket, pockokat. Utána sütkérezik a napsütésben, majd leheveredik pihe-puha kosarába. 

Gizi 16 évet és 8 hónapot élt ♥

Napirend - 9,5 hónaposan

Igazából nincs semmi apropója, hogy most írok egy ilyet - vagyis ez így nem teljesen állja meg a helyét. Blankával az elmúlt néhány héten jutottunk el oda, hogy azt valamilyen stabilabb rendszernek nevezhetem.

Melindával ez teljesen másképpen alakult: ő már 10 hetesen átaludta az éjszakákat, 3 hónaposan búcsút intettünk a hasfájásnak, és kábé ekkortól biztosan aludt kétszer egy-két órát napközben. De, mint minden közhely, most is igaznak bizonyult a mondás, miszerint minden gyerek más. Hiába testvérek, hiába azonos neműek, stb. stb.

Szóval Blanka napirendje 9,5 hónaposan:

• ébredés 6 - 7 között, szopi
• játék
• 9 - fél 10 körül újabb szopi, ami után (legkésőbb 10:30-ig) elalszik
• 11:30 és dél között valamikor ébred
• ebéd (zöldség/gyümölcs/gabona/savanyított tejtermék/sajt/hús)
• játék
• rövidebb alvás (nagyjából egy órányi)
• szopi (mielőtt indulunk Melindáért az oviba)
• ovijárat vagy játék papával, majd Melindával
• vacsora általában este 6-kor
• játék és fürdés Apával (míg mi Melindával fürdünk és mesélünk)
• esti szopi 8 óra tájban
• alvás
• este még egyszer ébred 22:30-23:30 között (ilyenkor a többiek már alszanak, így ezt én már az éjszakai ébredéshez számítom)
• hajnali szopi 3-4 között

Ez a rend most stabilnak látszik. Remélem, hogy már nem haladunk visszafelé.

Itt Balázs húga, Judi próbálkozik :)

A múlt héten jutottunk el oda, hogy a második étkezés is teljessé vált (Blanka megevett egy teljes adagot). Terveim szerint 10 hónaposan jön a tízórai kiváltása szilárd táplálékkal :)

Tavaszváró ajtók

Igaz, a tél visszatámadt, de csak azért, mert ő is tudja, hogy ez a meccs már elúszott :)) Ahogy egyre többet süt a nap, egyre-másra törnek utat maguknak a virágok, egyre hangosabb a madarak éneke, természetes igényünk nekünk is, hogy a megszokott téli dekorációk helyét új, színes, bohókás kiegészítők váltsák az otthonunkban.

Az első, amivel mindenki kézzelfogható közelségbe kerül, aki meglátogat bennünket, az az ajtónk. Nálunk mindig lóg rajta valami, az évszakokhoz, illetve az ünnepekhez illő kisebb-nagyobb dísz. Én nagyon szeretem, egész más így benyitni valahová, igaz?

Most néhány inspiráló fotót válogattam, lehet mazsolázni, továbbgondolni :) Egyik sem túl bonyolult, de mindegyikben van valami ;)

Egy kosárka - mondjuk filc borítással -, pár barkaág, selyemszalagok...
Ha élő virággal szeretnéd megoldani, a kosárban rejts el egy vizes alkalmatosságot, bár szerintem ez nem túl praktikus. Inkább ültess hidegtűrő tavaszi hagymákat a kosárba, vagy használj igényes művirágot.

Ezt inkább a falra javaslom :)
De szemet gyönyörködtető, igaz?

Egyszerű, de nagyszerű! Imádnivaló, és gyerekekkel is elkészíthető. 
Egy szép mintás karton, szalag, pár kivágott betű és dekorminta.
A színei is nagyon tetszenek.

Mohakoszorú, néhány dekoratív vessző, vidám színű virágok...

Egy virág nélküli verzió... azaz.. :)
Néhány lécdarab, akrilfesték, és hagyd szárnyalni a fantáziád

Hagyományos tavaszi csokor - az ajtón :)

Zsákvászon, filcmaradékok, akrilfesték, és egy-két léc, hogy legyen tartása.
Ez is cuki szerintem

Na, ezzel az esernyős ötlettel mostanában többször találkoztam. 
Amikor először megláttam, rögtön beleszerettem! 
Kell egy kiszuperált ernyő (a legjobb, ha valami tavaszi színben), dekoratív szalag(ok)...
Hogy mi kerül bele, ízlés és kreativitás kérdése :)

Vesszőkoszorú, mintás kartonokból vágott pillangóhaddal.

A végére még egy gyerekbarát darab: sima koszorúalap, jó sok fonal (lehet színes is), amivel szorosan körbetekered. Erre jöhetnek a filcapplikációk, mindenféle színes pötty, egyszerű csíkokból ragasztott virágok, és persze pillangó :)

A fotók forrása: Pinterest

Nap, séta, család

Jó, jó, nem Bor, mámor, Provance... De azért nekem ez is olyan feltöltődést adott, hogy az - remélem - kitart a következő ilyen alkalomig.

Mostanában úgy tudok örülni egy-egy ilyen napnak, mint majom a farkának. Vagy mintha legalábbis hosszú hétvégére mennék egy vágyott helyre, sok-sok programmal. Végre együtt voltunk, mind a négyen, nyugiban, egymásra odafigyelve, beszélgetve, játszva, nevetve. Nagyon kellett ez nekem már. Pedig igazából más szemszögéből nézve semmi extra nem történt.

A kora reggeli szopi után a szülői ágy csemete vendégfogadóvá változott - még szerencse, hogy ekkora :) Összebújtunk kicsit, aztán én lementem ebédet készíteni. Addig a család többi tagja lustizott, majd Melinda is megjelent, és megreggelizett. Aztán újra felment a többiekhez, játszottak, a leszűrődő hangokból ítélve apa mesélt is egyet. Nagyon jó volt hallgatni... Mire végeztem, Blanka épp megint éhes lett, jöhetett a délelőtti etetés, ami után szépen elaludt. Akkor Melindával társasoztunk és rajzoltunk. Olyan csodaszépen rajzol, hogy csak ámulok. Most épp tavaszi tájat:

Szerintem csodaszép
(én csak két virágban és a gombaház tetejében segítettem, az összes többi az ő műve)

Amikor Blanka ébredt, közösen megebédeltünk. Az ebéd után pedig fogtuk magunkat, és egy labda kíséretében elindultunk egy monstre sétára a határban. Közben meg-megálltunk, fociztunk egyet. Megint láttunk lábnyomokat, fafülgombát, bementünk az erdőbe, mohát kerestünk. Blanka közben lassan újra elszundikált, én pedig a nyakamba kaptam Melindát :)

Hazafelé már jól elfáradtunk, de délután még volt mesélés, közös vacsora. Este pedig a fürdésnél Melindával arról beszélgettünk, miért van az, hogy a teli flakon lesüllyed a kád aljára, de a szivacs fent úszik a víz tetején. Ezek a pillanatok azok, amikről beszéltem :)

Szikrázó napsütés, minőségi együtt töltött idő - egy szuper szombat!

Manófalva első éve ☺

Egy évvel ezelőtt épp betöltöttem a 6. hónapot. Már tudtam, hogy a kerek pocakom lakója egy kislány. Túl voltunk Melinda első farsangján is. Balázzsal a 14. évfordulónkat ünnepeltük. És épp blogot indítottam :)

A Manófalvi család apró-cseprő ügyeit ezalatt az egy év alatt 82 bejegyzés örökítette meg. Születtek DIY és gasztro posztok, felkerült megszámlálhatatlan fotó, néhány videó - megannyi személyes emlék... 

Ebben az egy évben meghatározó dolgok történtek velem, velünk: megszületett Blanka, a férjem új munkát talált, az addigi kicsi lányomból a húgát imádó nyurga nővérke lett. Született egy új család. Új státuszokkal, új kihívásokkal és örömökkel.

♥ Szóval szülinapot ünnepelünk! ♥

"Az igazi nő"

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."

/ Müller Péter / 

Nem szoktam mindenféle idézetekkel tömni a blogot, de ezt most, nőnap alkalmából...  :)

Blanka 9 hónapos

Épp annyi időt töltött már idekint, mint előtte odabent. Eddig a pocakos "élmények" voltak túlsúlyban, innentől már végérvényesen a külvilágé a főszerep.

És valahogy így is van: mire egy csecsemő eléri a 9 hónapos kort, már annyira nyitott a világra, érdekli minden - persze már korábban is, de azért egy ekkora baba már olyan sok mindennel kapcsolódik a környezetéhez...

Blanka csodaszép, csillagszemű kislány. A haja már közel sem sötétbarna, inkább valamiféle átmenet a világos barna és a sötét szőke között, vöröses csillogással. Épp mint Melindáé volt. Nem győzöm gyönyörködni a tökéletes fülében, a sűrű és hosszú szempilláiban, a girbe-gurba lábujjacskáiban. Hogy milyen koncentrációval igyekszik a dolgokat a lehető legtöbb szögből megvizsgálni. Hogy úgy tátja a száját, amikor etetem, mint egy madárfióka. Hogy sok gyakorlással milyen ügyesen cserkészi be a kölesgolyókat. Hogy egy-egy kisebb kobak koccanás után milyen óvatosan igyekszik megfordulni. Hogy hogy örül nekünk, amikor felébred.

A hagyományos értelemben még nem kúszik-mászik, inkább forogva közlekedik - nagyon ügyesen eléri a célját -, illetve tolat.

Néha már azt hiszem, tudatosan, értelmes szavakat mond. Ilyeneket, hogy ánnnnyá (anya), hapa (apa), bufff (büfi), tátá (táncolás), ámm (hamm). De gondolom, ezeket csak én képzelem bele.

Naponta még 6-7 alkalommal szopizik (az éjszakaiakkal együtt), és kétszer eszik. Bevezettem a reszelt sajtot, az édesburgonyát, a joghurtot, cukkinit, brokkolit. 6 kibújt foga van, épp most készülődik a hetedik.

Melindával ellentétben nem fél a zajoktól, mellette nyugodtan porszívózhatok vagy turmixolhatok. A zenés játékok sem ijesztik meg. Imádja ha csikizem, vagy ha bohóckodunk neki - ezt kacagással jutalmazza. Habár alapjáraton Melinda volt mosolygósabb (ő szinte reggeltől-estig mosolygott), Blanka többet nevet hangosan. Viszont nála többször is törik el a mécses.

Nagyon szereti az ölbéli és a cirógatós játékokat. A kedvencek: "Így lovagolnak...", "Sűrű erdő...", "Volt egyszer egy ember...", "Erdő szélén házikó...", "Cammog a medve...", "Ez elment vadászni...". Az első hónapokban imádta, ha szopi közben is énekelek, aztán volt egy időszak, amikor úgy éreztem, megzavarom vele. Mostanában megint nagyon szereti ezt, úgyhogy újra rászoktunk. A kedvence - csakúgy mint a nővérének - Gryllustól a Kis tücsök :) Nem tudom, az elmúlt 4,5 év alatt hányszor énekelhettem el már, de a szám elég nagy lehet :)))

A súlyát jövő kedden fogom pontosan megtudni. Majd pótolom :)

A korábbi hónapfordulós bejegyzésekért KATT IDE >>>

Tanmese elfoglalt szülőknek

Amióta a lányok megszülettek, gyökereiben változott meg az életszemléletem. Akárki akármit mond, nekem már mindig az lesz a legfontosabb feladatom, hogy az anyukájuk legyek.

Ez a kis tanmese szerintem az élet lényegéről szól. Lehet, hogy most szentimentálisnak tartotok, de nagyon megérintett.


‎"Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?

...Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele."